Sport

Küzdenek az életben maradt hokisért, újjáépül a csapat

A Lokomotiv Jaroszlavl csapatának légi katasztrófájában egy játékos kivételével a teljes csapat odaveszett.

A szerdai tragédiában olimpiai és világbajnokok, Stanley Kupa-győztesek, junior világbajnokok haltak meg. Az elhunyt világsztárok között van például a szlovák Pavol Demitra, a cseh Karel Rachunek, Josef Vasicek, Jan Marek, a svéd Stephan Liv, a fehérorosz Ruszlan Szalej, a lett Karlis Skrastins, míg az edzői stáb tagjai – a kanadai Brad McCrimmon vezetőedző, és segítői, az orosz Igor Koroljov és Alekszandr Karpovcev – szintén elismert és híres alakjai voltak a hokivilágnak.

A játékosok közül egyedül Alekszandr Galimov élte túl a balesetet, az ő testfelületének 80 százaléka megégett, és az orvosok küzdenek az életéért. Rajta kívül még egy ember élte túl a katasztrófát, ő a repülőgép személyzetéhez tartozott. A sérültek egyike súlyos, a másik válságos állapotban van. Égési sérüléseik kezelésére a fővárosból rendeltek ki szakorvosokat. Összesen 43-an haltak meg.

A Jaroszlavli területen háromnapos gyászt rendeltek el a sportolók emlékére. A Lokomotiv székházához virágokat, gyertyákat visznek az emberek, és egész Oroszországban sok sportrendezvényen gyászszalaggal versenyeznek csütörtökön a sportolók.

A gép “fekete dobozait” csütörtökön reggel még keresték, a feltételezések szerint a víz alá került farrészben vannak. 
Az áldozatok többségét a Volgában, illetve az ott beleömlő Tunosonka folyóban találták meg, a helyi Tunosna repülőtértől nem egész két kilométernyire, ahová a gép mintegy 100 méteres magasságból zuhant.

Az első feltételezések szerint a Jak-42 egy antennába ütközhetett felszállás közben, vagy három hajtóműve közül az egyik felmondta a szolgálatot. Szakértők a csütörtöki lapokban elmondták: a Jak-42 két hajtóművel gond nélkül repül, de a felszálláshoz mindháromra szükség van.

Hogyan tovább?

Újjáépül a többi klubtól érkező játékosokból a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapata. Alekszandr Medvegyev, az orosz nyílt profiliga (KHL) elnöke a csütörtöki rendkívüli elnökségi ülés után elmondta: a többi 23 klub önkéntesen legfeljebb három játékost adhat át a Jaroszlavlnak, amely így várhatóan 40-45 hokisból választja ki új keretét.

A KHL 2011/12-es idénye szerdán rajtolt, ám a tragédia miatt félbeszakadt a Szalavat Julajev-Atlant nyitótalálkozó. A bajnokság jövő kedden folytatódik, addig az összes meccset elhalasztották (csütörtökre volt kiírva a Dinamo Minszk-Jaroszlavl találkozó, éppen a fehérorosz fővárosba tartott a Lokomotiv).

A KHL korábban a honlapján közölte, most a gyászolók megsegítése a legfontosabb, és – ha majd lehet – hideg fejjel kell döntéseket hozni a hogyan továbbról.

Vjacseszlav Fetyiszov, a KHL felügyelőbizottságának elnöke – aki maga olimpiai és világbajnok, Stanley Kupa-győztes hátvéd volt – csütörtökön a Russzija24 televíziónak elmondta: a tragédia után néhány órával már több hokis is jelezte, hogy szívesen játszana a Jaroszlavl színeiben. Szerinte akár 2-3 nap alatt fel lehet tölteni a Lokomotiv keretét a többi klubtól érkezőktől, és ez a csapat folytathatja a KHL-szezont. Úgy véli, a legjobb megoldás az lenne, hogy az új csapat edzőjének a helyi korosztályos együttest irányító Pjotr Vorobjovot kérnék fel.

A csütörtöki orosz lapok egybehangzóan arról írnak, hogy a tragédiával szörnyű csapás érte az orosz nyílt profi jégkorongligát. A Kommerszant című napilap rámutat arra, hogy a Lokomotiv volt az egyik legerősebb és legnépszerűbb hokicsapat az országban, és korábban háromszor lett orosz bajnok. Játékát mindig is az erő és összjáték kombinációja jellemezte, mintapéldája volt a szakszerű válogatásnak és a bölcs utánpótlás-nevelésnek, az oktatás hatékonyságát illetően pedig a legjobb volt Oroszországban. A sport.ru hírportál felhívja a figyelmet arra, hogy 1979 augusztusában légi balesetben életét vesztette a szovjet Pahtakor Taskent 17 labdarúgója, s akkor is a minszki meccsre repülő járattal történt baleset. A rivális klubok akkoriban is felajánlották, hogy egy-egy játékost adnak a bajba jutott klubnak. “De semmi sem lesz már olyan, mint régen… Sosem fogjuk őket együtt látni, sem külön” – írja az internetes sportújság.

A világ legerősebb ligájában, az észak-amerikai NHL-ben létezik forgatókönyv arra az esetre, ha katasztrófa következtében egy csapat létszáma 14 mezőnyjátékos és 1 kapus, azaz 15 fő alá csökken. Ebben az esetben az érintett klub engedélyt kap arra, hogy a többi csapatnál érvényes szerződéssel rendelkező hokissal tárgyalhasson annak átigazolásáról, a bérmaximum figyelembe vételével.

Ha így sem sikerül feltölteni a keretet 22 főre (20 mezőnyjátékos, 2 kapus), akkor a liga elrendel egy speciális játékosválasztást. Ebben az esetben a katasztrófában nem érintett klub 10 mezőnyjátékost és 1 kapust védetté, azaz el nem igazolhatóvá tesz, a keret többi tagját – klubonként maximum egy játékost – azonban a tragédiában érintett csapat megszerezheti. Azt a klubot, ahonnan elszerződött hokis, egymillió dollár kompenzáció illeti meg, a játékos új csapata viszont köteles őt ugyanolyan feltételekkel továbbfoglalkoztatni, mint ahogy előző munkaadója tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik