Sport

Marian Cozmára emlékeznek csütörtökön Veszprémben

Az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott volt játékosa szeptember 8-án lenne 29 éves.

Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke arról tájékoztatott, hogy a 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt meggyilkolt sportoló szobránál – a Veszprém Aréna előtt – 13 órakor helyezik el a megemlékezés, a kegyelet koszorúit a város képviselői, élükön Porga Gyula polgármesterrel, valamint a szurkolói klub vezetői, tagjai. Főhajtással, mécses gyújtásával emlékeznek Marian Cozmára, a Veszprémben nagy népszerűségnek örvendett egykori kézilabdázóra, kivételes képességű beállósra.

Csendes megemlékezés lesz, beszédek nem hangzanak el – tette hozzá a fan club elnöke. Elmondta: a délutáni órákban virágot helyeznek el a szobornál az MKB Veszprém KC vezetői és játékosai is, főhajtással emlékezve egykori társukra, barátjukra.

Remport Csaba tájékoztatása szerint csütörtökön egész nap helyezhetnek el a szurkolók virágokat, koszorúkat, emléktárgyakat Marian Cozma szobránál és lehet mécseseket, gyertyákat is gyújtani. Mint mondta: aki nem tudja a szobornál leróni a kegyeletét, az jelképesen gyertyát gyújthat a mariancozma.com internetes oldalon.

Marian Cozma gyilkosait idén júniusban ítélte el első fokon, nem jogerősen a Veszprém Megyei Bíróság. Raffael Sándor első- és Németh Győző másodrendű vádlott életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott – leghamarabb 30 év múlva szabadulhatnak -, míg Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell fegyházban letöltenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik