Az rt.com értesülései szerint a baleset az ország középső részén, Jaroslavl város közelében történt, Moszkvától mintegy 240 kilométerre északkeleti irányban. Egy Jakovlev Jak-42-es repülőgép a felszállás után lezuhant, majd lángra kapott. Az eset mintegy 500 méterre történt a kifutópályától.
A 120 férőhelyes gépen az első jelentések szerint csak 37-en utaztak a személyzet négy tagjával együtt, ám a legutolsó adatok szerint 45 ember tartózkodott a repülőn, közülük mindössze ketten élték túl a szerencsétlenséget: a fedélzeti mérnök és a 26 éves Alekszander Galimov, aki szintén a csapatot erősíti.
A 36 elhunyt nagy része az orosz élvonalban szereplő hokicsapat játékosa volt, közülük többen is külföldiek.
A repülőgép Minszkbe indult, ahol a csapat csütörtökön a helyi Dinamóval játszotta volna a KHL (Kontinental Hockey League) szezonnyitó mérkőzését. A klub az egyik legjobb a sorozatban, az előző idényben alapszakasz-második volt, majd az elődöntőben esett ki, míg 2008-ban és 2009-ben finálét játszhatott.
Több külföldi világsztár – például a svéd Stefan Liv, a szlovák Pavol Demitra, a cseh Karel Rachunek, Jan Marek és Josef Vasicek, a lett Karlis Skrastins, a fehérorosz Ruszlan Szalej – mellett orosz tehetségek alkották az ütőképes együttest.
A kapus Liv olimpiai és világbajnok volt 2006-ban. A csatár Vasicek szintén abban az évben Stanley Kupát nyert az NHL-es Carolina Hurricanes alakulatával, Marek és Rachunek 2010-ben vb-aranyérmes lett a cseh válogatottal. Szalej 917, Skrastins 832 NHL-meccs után idén nyáron igazolt Jaroszlavlba, de szintén néhány hónapja szerződött a klubhoz Liv, Marek és a német Robert Dietrich. A szlovák Demitra vb-bronzérmes, olimpiai negyedik, és az NHL-ben háromszor játszott All Star-meccsen.
Egy híradó képei a helyszínről:
Az edző szintén legendás alakja a sportágnak, Brad McCrimmon a Detroit Red Wings és a Philadelphia Flyers hátvédje volt.
A Lokomotiv 1997-ben, 2002-ben és 2003-ban is megnyerte az orosz pontvadászatot.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) részvéttáviratot küld az orosz nyílt profiliga vezetőinek. Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára elmondta, a magyar szövetség és a KHL jó kapcsolatot ápol, szó volt korábban arról, hogy a magyar válogatott összecsap az egyik KHL-es klubbal.
“A KHL elnökét, a Gazprom vezérigazgató-helyettes Alekszandr Medvegyevet, aki egyben a nemzetközi szövetség elnökségi tagja, valamint Dmitrij Kurbatov KHL-sportigazgatót és Vlagyimir Salajev alelnököt jól ismerjük, és a Magyar Jégkorong Szövetség részvéttáviratot küld a KHL-nek” – mondta Kovács.
Hozzátette: a MOL Liga pénteki mérkőzései gyászszünettel kezdődnek.
“Ülünk az irodában, halljuk a szörnyű híreket. A csapat tragédiája az egész hokivilág tragédiája. Az orosz együttesben több ország játékosai szerepeltek, velük is osztozunk a gyászban” – nyilatkozta a Nemzetközi Jégkoront Szövetség (IIHF) kommunikációs igazgatója, Szymon Szemberg.