Sport

Djokovic és Federer is negyeddöntős New Yorkban

A két klasszis játszmát sem veszített az amerikai nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Továbbjutott Wozniacki és Serena Williams is.

A második hét is kezdetét vette a US Openen, hétfőn már a férfiaknál is a legjobb nyolc közé kerülés volt a tét az év utolsó Grand Slam-tornáján. A világelső Novak Djokovic ellenfele az ukrán Alexandr Dolgopolov volt, aki az első szettben alaposan megizzasztotta jóval esélyesebb ellenfelét.

Djokovic négy szettlabdát is hárított az első játszma rövidítésében, a csata keménységét jelzi, hogy az első helyen kiemelt szerb végül 16:14-re húzta be a tie-breaket. Ezután már jobban ment a világelsőnek, a második szettet 6:4-ra, a harmadikat 6:2-re nyerte, és bejutott a legjobb nyolc közé.

A harmadikként rangsorolt Roger Federer gyakorlatilag átgázolt argentin ellenfelén, a volt világelső svájci 6:1, 6:2, 6:0-ra diadalmaskodott Juan Monaco ellen.

Jóval nehezebben jutott a negyeddöntőbe a francia Jo-Wilfried Tsonga (11.), akinek a hazai közönség előtt teniszező Mardy Fish (8.) ellen kellett megküzdenie. Tsonga az első játszmát megnyerte, de a következő kettőt elveszítette, így nem volt könnyű helyzetben. A francia ezután adogatást sem veszített, három brék viszont összejött neki, így ötjátszmás mérkőzésen masírozott tovább.

A szerb Janko Tipsarevic pályafutása során először jutott negyeddöntőbe egy Grand Slam-versenyen, miután négy játszmában legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót.

A hölgyeknél a világelső dán Caroline Wozniacki nagyot küzdött az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen, de végül sikerült továbbjutnia. Wozniacki az első szettet rövidítésben elveszítette, majd a folytatásban már 4:1-re is elhúzott ellenfele, sőt, 5:4-nél Kuznyecova már a meccs megnyeréséért adogatott. Az első kiemelt azonban eredményesen küzdött, sikerült fordítania, a döntő szettben pedig Wozniacki már nem kegyelmezett, 6:1-re nyert, és bejutott a legjobb nyolc közé.

Szintén negyeddöntős az amerikai Serena Williams is, a volt világelső egy másik volt világelső, a szerb Ana Ivanovic ellen kerekedett felül 6:3, 6:4-re. Ellenfele a következő körben az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova lesz, aki a hetedikként kiemelt olasz Francesca Schiavonét verte.

A legjobb nyolc közé jutott a német Andrea Petkovic (10.) is, ő a spanyol Carla Suárez Navarrót fektette két vállra.

Eredmények – US Open, nyolcaddöntők
Férfi egyes:
Djokovic (szerb, 1.)-Dolgopolov (ukrán, 22.) 7:6 (16:14), 6:4, 6:2
Federer (svájci, 3.)-Monaco (argentin) 6:1, 6:2, 6:0
Tsonga (francia, 11.)-Fish (amerikai, 8.) 6:4, 6:7 (5:7), 3:6, 6:4, 6:2
Tipsarevic (szerb, 20.)-Ferrero (spanyol) 7:5, 6:7 (3:7), 7:5, 6:2
Női egyes:
Wozniacki (dán, 1.)-Kunyecova (orosz, 15.) 6:7 (6:8), 7:5, 6:1
S. Williams (amerikai, 28.)-Ivanovic (szerb, 16.) 6:3, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 17.)-Schiavone (olasz, 7.) 5:7, 6:3, 6:4
Petkovic (német, 10.)-Suárez Navarro (spanyol) 6:1, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik