Sport

Már vízilabda-szakosztálya is van az MTK-nak

Az újjáélesztett szakosztály MTK Szentendre néven működik, és viszi tovább a korábbi hagyományokat - írja közleményében Deutsch Tamás, a klub elnöke.

A szentendrei KÓPÉ Sportegyesületből az MTK-ba igazoló négy korosztály szakmai munkáját a KÓPÉ vízilabda-iskola korábbi mesterei, Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt irányítják, az edzéseket pedig továbbra is a Szentendrei Vizes Nyolcas Uszodában, valamint a Leányfalui Termálfürdőben tartják.

Az MTK Szentendre négy bajnokság küzdelmeiben indul 2011 szeptemberétől: az országos gyermek- és serdülőbajnokságban, továbbá az ifjúsági és felnőtt Budapest-bajnokságban, amellett egyértelmű szakmai célkitűzés, hogy a következő bajnoki évadban ob-s felnőttcsapatot is indítson.

A sportág egykori pólósikereihez a kék-fehér klub játékosai közül annak idején olyan klasszisok járultak hozzá, mint az együtt összesen öt olimpiai bajnoki címet gyűjtött Brandi Jenő, Hazai Kálmán, Homonnai Márton – ő kétszer is ötkarikás aranyérmes lett a válogatottal – és Keserű Ferenc.

A Magyar Testgyakorlók Köre vízilabdacsapatának megszületését megelőzte a jégkorong-szakosztály újjáalakítása, a karate- és ritmikus gimnasztika szakosztályok megalapítása, az MTK futballcsapatát működtető gazdasági társaság főtulajdonosi szerepének megszerzése, az MTK Törökbálint férfi kosárlabdacsapatának létrehozása.

Deustch Tamás korábban nyilatkozott portálunknak az MTK-ban folyó startégiai megújulásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik