Nincs evezős kvóta a Varga, Galambos duótól

A könnyűsúlyú kétpárevezős egység csak negyedik lett szerdai negyeddöntős futamában, így nem jutott be a legjobb 12 közé a bledi vb-n.

Varga Tamásnak és Galambos Péternek legalább az első 11 között kellett volna zárniuk a londoni indulási jog kiharcolásához, de mostani szereplésük nyomán a folytatásban csak az alsóházi középdöntőben, azaz a 13-24. helyért harcolhatnak.

A könnyűsúlyú négypárok között érdekelt Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs és Kitka Gergely alkotta kvartett negyedik lett reményfutamában, így vasárnap vízre szállhat a fináléban. Ez a szám nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán.

Szerdán még egy magyar hajó versenyzett, az Elekes Szilveszter, Hermann Róbert kétpárevezős az alsóházi középdöntőben ötödikként ért célba, így utolsó pályája függvényében a 19-22. helyen végez majd a vb-n (22 nevező volt).

A magyaroknak már csak egy számban maradt esélyük a kvótaszerzésre a vb-n, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes pénteken száll vízre a legjobb 12 között, és már csupán egy riválisát kell megelőznie a londoni repülőjegy biztosításához.

A jövő évi olimpiai helyek legnagyobb része ezen a regattán kel el, a fennmaradó kvóták sorsáról regionális viadalok, majd legvégül a jövő májusi, luzerni kvalifikációs verseny dönt. A vb-n nem személyek, hanem egységek szereznek indulási jogot, a további viadalokon azonban már személyre szólóak lesznek a kvóták.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.