Sport

Majdnem megégett a nyitányon a házigazda

A 2011-es kosárlabda Európa-bajnokságnak otthont adó Litvánia egy lehengerlő negyedik negyednek köszönhetően verte Nagy-Britanniát.

A tavaly nyáron Szolnokon is villogó Luol Deng hármasa nyitotta a mérkőzést, amelyen a félidőig úgy tűnt, hogy Litvánia ha olykor döcögős játékkal is, de hozza a kötelezőt. A harmadik negyedben aztán az öltözőben ragadt a házigazda, a szigetországiak 10-0-val indítottak az etapot, majd a játékrész végére a vezetést is átvették, 57-54-ről várták a záró felvonást, érett a meglepetés.

A Chicago Bulls kiscsatára aztán hiába próbált meg mindent – talán túl sokat is, huszonkétszer próbálkozott mezőnyből, ebből csak nyolc talált –, a hazaiak elkezdtek távolról tüzelni. A 16 ponttal záró Rimantas Kaukenas vezette Litvánia végül 80-69-re nyerni tudott.

Ne szépítsük: Németország konkrétan bucira verte Izrael legjobbjait. A siker fő letéteményesei a 25 ponttal záró Dirk Nowitzki, illetve a dupla-duplát (18 pont, 10 lepattanó) hozó Chris Kaman voltak. A túloldalon Pnini hiába szórt 20-at, ez még a tisztes helytálláshoz sem volt elég, 91-64 lett a vége.

Oroszország és Ukrajna összecsapásán nehezen indult be a kosáreső, olyannyira, hogy a félidőben 28-24-re vezetett csak a szbornaja. A 20 egységgel záró Andrej Kirilenko aztán győzelemre vezette övéit, az oroszok a negyedik felvonásban biztosították be sikerüket.

A magyarokat a pótselejtezőben kétszer is legyőző Finnország egy szoros mérkőzésen elszenvedett vereséggel indított, a győztes fél Horvátország volt. Bojan Bogdanovic 27 pontot dobott és lekapott mellé hét lepattanót, de szintén hasznos volt még a hármas poszton játszó Damir Makota is. A túloldalon Petteri Koponen volt a legeredményesebb a maga 14 egységével.

Eredmények – kosárlabda-Eb
Litvánia – Nagy-Britannia 80-69 (19-18, 30-21, 5-18, 26-12)
Németország – Izrael 91-64 (15-14, 25-12, 25-17, 26-21)
Oroszország – Ukrajna 73-64 (15-11, 13-13, 25-26, 20-14)
Horvátország – Finnország 84-79 (25-26, 16-17, 19-13, 24-23)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik