Portugália kétszer is legyőzte a magyar férfikosárlabda-válogatottat a pótselejtezőben, így kvalifikálta magát a kontinenstornára. Egyből egy nagy hal, a 2010-es világbajnokság ezüstérmese, Törökország jött szembe a luzitán gárdával, Hedo Türkogluék pedig nem ismertek kegyelmet, 16 perc alatt elhúztak 33-15-re.
A portugál együttes a mieink ellen gyilkos triplákkal operált, ehhez képest a szerdai mérkőzésen 19 kísérletből mindössze négy dobás ült a „belvárosból”. Az utolsó tíz percet ugyan hozta Portugália, ám így is tükörsima, 23 pontos zakó lett a vége. A már említett Türkoglu mellett az idei NBA-draft harmadik helyén elkelt Enes Kanter vitte a prímet a törököknél, mindketten 14 egységgel zártak.
A franciák igencsak megszenvedtek eleinte a lettekkel, ám végül a 31 pontig és 7 asszisztig jutó Tony Parker vezérletével magabiztos siker lett a találkozó vége. A túloldalon Janis Blums 32-ig jutott.
Sokáig úgy tűnt, hogy a bosnyákok meglepik Görögország legjobbjait, még a negyedik negyed elején is csak egy pont volt a különbség, ám a hellén gárda egy jó ütemű időkérés után bedarálta ellenfelét.
Szlovénia mindeközben Bulgáriát verte.
Törökország – Portugália (15-9, 24-18, 25-11, 15-18)
Görögország – Bosznia és Hercegovina 76-67 (15-17, 16-17, 24-15, 21-18)
Szlovénia – Bulgária 67-59 (17-12, 12-12, 18-15, 20-19)