Sport

Puhl Sándor a tiranai mélyvízben (1989)

A világ egyik valaha volt legjobb játékvezetője 1989. augusztus 30-án vezette első nemzetközi mérkőzését.

A manapság a Sport Televízióban szakkommentátorként dolgozó Puhl Sándort alighanem minden olyan ember ismeri, aki követi a labdarúgás hazai és nemzetközi eseményeit.

Puhl a 90-es években a magyar labdarúgás további süllyedése mellett szállította az elismeréseket, négyszer is (1994, 1995, 1996, 1997) a világ legjobb játékvezetője lett a FIFA és más szervezetek, így a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó IFFHS döntése alapján.

Hazánk egyik legsikeresebb játékvezetője 15 éves korában, Mezőkövesden tette le a játékvezetői vizsgát, 1978-ban lett NB III-as bíró, 1982-ben pedig bemutatkozott az NB II-ben is.

Két évvel később a Fáy utcában volt jelenése, a Vasas-Csepel bajnokit dirigálta, immár a legmagasabb osztályban. 225 alkalommal ismétlődött ez meg, ennél többet csak a nemrég visszavonult Bede Ferenc vezetett az NB 1-ben.

Az 1994-es világbajnoki döntő:

34 évesen aztán jött a nemzetközi porond. A világraszóló sikerek felé vezető út Albániából indult. Az akkor még létező KEK sorozat egyik selejtezőjének visszavágója, a Dinamo Tirana-Csernomorec Burgasz találkozó volt az első falat. Nem volt kemény meccs, annak ellenére, hogy a Tirana 4-0-ra nyert, ledolgozva így az első meccsen összeszedett 3-1-es hátrányt és továbbjutva a következő körbe.

A 8000 néző előtt rendezett találkozón alighanem jól bíráskodott a magyar játékvezető, mert 1990 áprilisában rábízták a Szovjetunió-Hollandia barátságos találkozót. Később aztán megszűnt a Szovjetunió, a sikerek azonban nem múltak el.

Az 1994-es világbajnokságon a Norvégia-Mexikó (1-0) és a Brazília-Svédország (1-1) találkozó után rábízták az Olaszország-Spanyolország (2-1) negyeddöntőt. Ezen a mérkőzésen Luis Enriquét, a spanyolok ikonját arcon könyökölték, a játékosnak el is tört az arccsontja. A nemzetközi bírák szerint mindezt nem láthatta Puhl, akinek az illetékes testület 9-0 arányban odaítélte a Brazília-Olaszország világbajnoki döntőt.

Az 1996-os Eb-n ő vezette az Anglia-Németország (1-1) elődöntőt, 1997-ben a Dortmund-Juventus Bajnokok Ligája-finálét. 11 alkalommal bíráskodott a BL-ben, azóta Vágner László tudta ezt megismételni, az új, méltó utód, a rendkívül fiatal Kassai Viktor (olimpiai döntővel, vb-elődöntővel a háta mögött) megdöntheti ezt a rekordot.

Az 1997-es Bajnokok Ligája-döntő:

Puhl Sándor állítólag 1997-ben egy Manchester United-Feyenoord találkozón nem büntetett meg egy kirívóan nagy szabálytalanságot, amiért fél évre nem kapott feladatot a nemzetközi szövetségtől. Emiatt nem lehetett ott az 1998-as vb-n.

Állandó segítői voltak: Márton Sándor, valamint a másik asszisztensi szerepkörben Varga László, Hamar László és dr. Bozóky Imre.

Puhl a magyar NB 1-ben 2000 végén, egy Ferencváros-Haladás, a nemzetközi porondon pedig 2000. november 15-én, az Olaszország-Anglia barátságos mérkőzésen fújt utoljára a sípjába.

Később az üzleti életben helyezkedett el, szerepet vállalt az MLSZ vezetésében is, jelenleg a Sport TV egyik szakkommentátora.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik