Sport

Röplabda: a győzelem a tét a lettek ellen

A továbbjutás reményében lép pályára pénteken, illetve jövő szombaton a lettek elleni olimpiai előselejtezőben a magyar férfi röplabda-válogatott.

A keddi, budapesti felvezető sajtótájékoztatón kiderült, hogy az első, kecskeméti összecsapás jegybevételét a Magyar Röplabda Szövetség a sportág kecskeméti utánpótlásának javára ajánlotta fel.

A magyar válogatott keddtől a pénteki mérkőzés helyszínén edzőtáborozik, majd a találkozó után, két nap pihenőt követően Gyöngyösön készül a visszavágóra. Lettországba jövő pénteken utazik el a csapat.

A párharc győztese selejtezőtornán folytatja majd a küzdelmet a londoni olimpiai részvételért. A november 22. és 27. között sorra kerülő következő szakaszban 12 csapat három csoportban szerepel, a győztesek pedig egy nyolc együttest felvonultató minősítő versenyre jutnak, amelyre jövő májusban kerül sor. Onnan egyetlen csapat jut ki az olimpiára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik