Sport

Öt egységünk már döntős Szegeden

A csütörtök délelőtti nyitóprogram után több magyar egység már készülődhet a pénteki döntőkre az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

A reggeli 500 méteres előfutamok során a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma összeállítású, címvédő női kajaknégyes első, a Kozmann György, Korisánszky Péter kenus duó pedig harmadik lett, így mindkét egység “megspórolta magának” a délutáni középfutamot, és egyből a fináléba jutott.

A folytatásban, 1000 méteren a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakpáros és Csipes Tamara (K-1) egyformán első, a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenunégyes pedig második helyével biztosította helyét a második napi éremcsatákban.

Az ötkarikás számokban érdekelt Dombvári Bence (K-1), Vajda Attila (C-1) és Dombi Rudolf, Kökény Roland kettős (K-2) egyaránt a délutáni középfutamban folytathatja, ezekben a számokban nem lehetett egyenes ágon a döntőbe kerülni.

A Domino Honvéd 18 éves, vb-újonc kajakosa, Dombvári második lett a szerb Marko Tomicevic mögött, de nem kellett megszakadnia, mert egyrészt a futamból nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, másrészt az első hat továbbjutott a középfutamba. A mezőny ebben a számban óriási, összesen 52 lapátforgató nevezett.

“Délután jön a nagy menet. Körülbelül 13 ember esélyes a döntőre és a kvótás helyekre” – vélekedett Kiss István, Dombvári edzője. Ebben a számban az 1-8. hely ér londoni indulási jogot.

A szegediként duplán hazai pályán evező, olimpiai bajnok kenus Vajda – piros-fehér-zöld hajpántjában – szintén csak egy “bemelegítő” pályát teljesített, hiszen az ő futamából is csupán a délutáni középfutamba lehetett továbblépni. Ehhez az első hét között kellett zárni, de Vajda semmit nem bízott a véletlenre, s tulajdonképpen ellenfelek és erőlködés nélkül megnyerte versenyét.

“A megfázásom után még nem vagyok teljesen egészséges, kicsit még köhögök. Ettől függetlenül kezdésnek nem volt rossz, szerencsére nem kerültem nehéz futamba, így maximálisan tudtam figyelni a technikámra, de a neheze délután jön majd. Itt Szegeden az a jó, hogy ha én odateszem magam, és a közönség is odateszi magát, abból mindig valami jó kerekedik ki. Remélem, eljut hozzájuk, hogy most is nagyon számítok a támogatásukra!” – fogalmazott a parton Peking bajnoka, akinek a folytatásban egy riválissal kevesebbel kell számolnia, mivel a németek menőjének, Sebastian Brendelnek a saját futamában a rajt után eltört a lapátja, így ő feladni kényszerült a viadalt.

A friss Eb-bronzérmes Dombi, Kökény kajakos duó rendkívül taktikusan lapátolva már az előfutamban alátámasztotta teljesítményével korábbi nyilatkozatát, mely szerint éremmel szeretne majd távozni a Maty-érről. Nagy előnnyel utasította maga mögé ellenfeleit, s továbblépett a középfutamba. Ott ugyanakkor már várhatóan nehezebb dolga lesz, mert ahogy a helyi műsorközlő is fogalmazott, ebben a számban (is) “bivalyerős” a mezőny.

A Medveczky, Sarudi kajakpáros számára nem bizonyult túl nagy feladatnak az első három között zárás – ezek a pozíciók értek egyből döntőt -, mert ugyan a volt magyar válogatott, immár bolgár színekben versenyző Faldum Bereniké sztrókolta egység sokáig küzdött vele az első helyért, végül magabiztosan nyert.

Az olimpiai bajnok Csipes Ferenc lányának és egyben tanítványának, Csipes Tamarának is akadt egy magyarból külföldivé lett ellenfele, mégpedig a 2006-ban, szintén Szegeden Magyarországot K-4 1000 méteren világbajnoki címhez segítő, de azóta már argentin Keresztesi Alexandra. A furcsa “hazai” párharcból – egyértelmű fölénnyel – Csipes jött ki győztesen.

A Sáfrán, Sáfrán, Vasbányai, Németh kenus kvartett csak a címvédő fehéroroszoktól kapott ki első pályáján, de második helyével is egyenes ágon jutott a legjobb kilenc közé.

A két táv többi számában pénteken rendezik az elő- és középfutamokat. A nevezések száma alapján egyébként jól elkülönülnek az olimpiai, illetve nem olimpiai számok a vb-n, előbbiekben öt-hat előfutamot is le kellett bonyolítani, míg utóbbiakban jellemzően csak két részversenyből áll az első forduló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik