Sport

Drámai csatában kapott ki a magyar válogatott

A magyar férfikosárlabda-válogatott péntek este szoros csatában, 75-73-as vereséget szenvedett Finnországtól az Eb-pótselejtezőben.

Összefoglaló: Ugyanúgy mint Portugáliában, a Tiszaligeten is pocsékul indult a meccs a mieink szempontjából, a finnek egy 7-0-ás rohanással kezdtek pénteken. Hanga Ádám és Lóránt András aztán felrázta a magyar együttest, így az első tíz percet már egypontos előnnyel zártuk.

A második etapban fej, fej mellett haladtak a csapatok, majd a finnek fokozatosan kezdtek meglépni, a hazai támadások pedig elég sótlannak tűntek. A félidő végére aztán sikeresen feltámadt az együttes, így 37-37-nél következhetett a nagyszünet.

A harmadik negyed jól indult, majd rémálomszerűen folytatódott. Hiába húztunk el öt ponttal is, egy perccel a felvonás vége előtt már tizenegy volt az északiak fórja (48-59), kicsúszni látszott Hangáék kezéből a meccs. A negyedik játékrész elején aztán Obie Trotter és Keller Ádám váltottak sebességi fokozatot, majd ketten valami elképesztőt produkálva nemcsak felhozták a magyar csapatot, de a mi javunkra fordították a meccset.

A finnek nem hagyták magukat, így az utolsó percnek egál állással vágtak neki a felek. 34 másodperccel a vége előtt még mindig 73-73 virított az eredményjelzőn, ráadásul nálunk volt a labda. Trotter próbált meg Kellerhez játszani a végén, ám a passz nem sikerült, így Finnország kezében volt a meccs sorsa. A védekezésnél aztán a székesfehérváriak fiatal magasembere csúszott el, Shawn Huff labdája így megtalálta Gerald Leet, aki így megnyerte övéinek a meccset.

A statisztikák kedvelőinek a mérkőzés számokban: a magyarok 43,3, a finnek 45,6 százalékkel tüzeltek a mezőnyből, ám ami a duplákat illeti, ott hatalmas az északiak fölénye: 58,8 szemben 48,9-el. A mieink 25, a finnek 19 büntetőt dobhattak, mind a két oldalon 17 strigula került az értékesített rovatba. Hét lepattanóval sikerült többet szereznünk Finnországnál (33-26 ide), illetve néggyel több labdát adtunk el (18-14), stealek tekintetében ugyanakkor a magyarok voltak jobbak (11-6). A vendégek 14 asszisztjával szemben mi 13-al zártunk, ám kétszer annyit blokkoltunk mint ők, ebben a mutatóban 2-1-re nyertünk.

A magyar válogatottra két vereség után még két meccs vár a pótselejtezőben: előbb a portugálokat fogadjuk hazai pályán augusztus 18-án, majd Finnországba utazunk 21-én.

Eredmény – Eb-pótselejtező
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 2500 néző
Magyarország-Finnország 73-75 (24-23, 13-14, 15-24, 21-14)
A legjobb magyar dobók: Horváth 15, Keller 12, Lóránt 12, Trotter 12, Hanga 10
Mészáros Lajos szövetségi kapitány nyilatkozata a lefújást követően: “A sorsunk már nemcsak a mi kezünkben van. Most sem szeretnék esélyeket latolgatni, fontos, hogy megmaradjon a csapat tartása, és küzdjünk az utolsó esélyig. Ma a harmadik negyedben elkövettünk védekezési hibákat, és nem sikerültek a kontráink. A portugálokat öt pontnál jobban meg kell vernünk csütörtökön, most ez a feladat.”

Az alábbiakban élő, szöveges tudósításunkat olvashatják.

40. PERC: Lóránt dobása a gyűrűről perdült le, Rannikko meg homályt dobott. 73-73-nál, 34 másodperccel a vége előtt nálunk a labda, Dzunics ismét időt kért. Trotter próbálkozott betöréssel, ám Kellernek szánt passza nem jött össze. 13 másodperce volt a finneknek, hogy megnyerjék a meccset és Lee be is talált, 75-73-ra kikapott a magyar válogatott, pedig micsoda feltámaddást produkáltak a fiúk… Vége a meccsnek.

39. PERC: Huhh… A finnek és mi is két-két dobást hagytunk ki, az utolsó perc kezdetén nálunk a labda.

38. PERC: Rannikko sokadszorra talált be, majd miután Horváthot blokkolták, Kotti is eredményes volt, már a finneknél volt az előny. A túloldalon aztán Keller állhatott újfent a vonalra, mindkettőt bevágta, 73-73.

37. PERC: Kotti egalizált egy magyar szemmel erősen véleményes kosárral, Dzunics kért időt utána. Ez jót tett a csapatnak, Horváth játszott az ezer fokon égő Kellerhez, aki behúzta a lasztit a gyűrűbe, 71-69.

36. PERC: Lee ugyan egy újabb duplával közelebb hozta a finneket, Keller egy büntetőből ismét kettőre növelte a különbséget, 69-67.

35. PERC: Hihetetlen! Már-már úgy tűnt, a finnek szereznek könnyű kosarat, azonban Keller akkorát blokkolt, hogy Muurinen talán még mindig azon gondolkodik, hogy nem talált be. A túloldalon aztán Lóránt növelte tovább az előnyünket, 68-65!

34. PERC: Hoppá! Egy újabb kontra után Horváth ziccere még kimaradt, Hanga azonban jó helyen volt, leszedte a pattanót és asszisztot adott Trotternek, feljöttünk egy pontra! Rannikko aztán dobott is egy homályt, Horváth pedig megszerezte nekünk a vezetést, 66-65! (Közben kétszer is időt kértek a finnek.)

33. PERC: Na, folyamatosan személyi hibába kényszerítjük az északiakat. Trotter feléledt, ezúttal is neki ütöttek oda, csak az egyiket tudta értékesíteni, mindenestre megvan a finnek négy csapathibája. A honosított irányító aztán újabb labdát szerzett, majd Salin szabálytalankodott ismét, ezúttal is csak egy volt jó, 62-65.

32. PERC: Huff hihetetlen duplája indította a percet, majd Trotter újabb személyi hibát harcolt ki Salinon, ezúttal pedig nem rontott. Keller aztán egy lecsorgót pofozott vissza a gyűrűbe, majd ugyanő egy labdaszerzés után faulttal együtt szerzett kosarat, időt is kértek a finnek. Ákos a vonalról sem hibázott, 60-65. Horváthra fújtak közben egy hibát.

31. PERC: Nem folytatódik jól a mérkőzés, Keller rontott egy ziccert követően, majd Trotterre fújtak egy sportszerűtlen hibát. Ki más, mint Rannikko dobta be mindkettőt a vonalról. Lee szerencsére nem tudta tovább növelni az előnyt, majd Trotter értékesített egy büntetőt, 53-63.

Megy a negyedik negyed, a lelátón zúg a “mindent bele”.

30. PERC: Ami az imént elmaradt, azúttal nem, Hanga állhatott a vonalra, csak a másodikat tudta bedobni. Rannikko triplának tűnő duplával büntetett a túloldalon – sokadszorra csúszott el a védekezésünk -, ám Horváth egy trojkával jelentkezett, 52-61. Vége a harmadik negyednek.

29. PERC: Lee egy lefordulás után tovább növelte a vendégek előnyét, majd a túloldalon Keller a semmire kapott egy támadó faultot. Ezt már büntetők követték, Muurinen vágta be mindkettő, 48-59. Közben Hanga ellen szabálytalankodtak – a síp néma maradt.

28. PERC: Végre szerzünk egy kosarat, naná, hogy érkezik a finn tripla, 48-55-nél jön az újabb magyar időkérés.

27. PERC: Egy büntetőnyivel tovább nő a két együttes közti szakadék, majd Fodor eladott labdája után érkezett egy újabb finn kettes, 46-52.

26. PERC: Salin két büntetőjével már a finneknél volt az előny, Hanga azonban egy betörésből kiharcolt két dobást és nem hibázott. Muurinen maradt üresen a túloldalon, bevágta a triplát, 46-49.

25. PERC: Huff zsákolt, Salin ziccert dobott, nullára olvadt az előnyünk, 44-44.

24. PERC: Időt is kellett kérnie a finneknek, ezt Lóránt labdaszerzése előzte meg. Ha eldönteni nem is lehet most a meccset, nagyot lehet lépni a győzelem felé. Nem, Ranniko nem hagyja annyiban a dolgot, miután egy lépéshiba miatt elvesztetteük a labdát, dobott egy hármast, Horváth egy duplával válaszolt, 44-40.

23. PERC: Kevés a kosár, de kit érdekel ez, ha csak a magyarok szerzik azokat? Báder talált be ezúttal közelről, 42-37.

22. PERC: Hanga keserítette meg Huff életét és labdát is szerzett, sajnos nem tudtuk növelni az előnyt.

21. PERC: Egy kimaradt finn helyzettel indult a harmadik negyed, majd Horváth vágott be egy triplát, 40-37.

Megy a második félidő! Mindkét csapat a kezdő ötösével állt fel a pályára.

Olafur Rafnsson, a FIBA Europe izlandi elnöke is a helyszínen tekinti meg az összecsapást.

20. PERC: Huff lehetetlen szögből talált be, ám a dudaszó pillanatában Trotter egy gyönyörű betöréssel galizált, 37-37-nél érte a csapatokat a nagyszünet. Vége a második negyednek, így az első félidőnek is!

19. PERC: Keller húzta rá a labdát egy zsákolásnál a gyűrűre, Rannikko pedig kétszer is szó szerint büntetett – Braniszlav Dzunics időt is kért. Keller aztán védekezésben javított, szépen megfogta Leet, a túloldalon pedig Lóránt egalizált, 35-35.

17-18. PERC: Lee szerzett a közönség – és szerintünk is – faultos kosarat, erre Molnár válaszolt egy értékesített büntetővel, ám mivel sportszerűtlen szabálytalanság előzte meg az esetet, nálunk maradt a labda. Újabb támadásunkat már hármas zárta, Trotter volt az elkövető, 33-33.

16. PERC: Lóránt préselte be a labdát végre a gyűrűbe, nagyon kellett már ez a kosár, 29-31.

15. PERC: Trotter ejtette ki ismét a labdát – nem megy ma az irányítónak, de szerencsénkre a túloldalon is dadogott a bogyó, így nem nőtt a különbség. Most fejetlenség van a magyar támadásokban.

14. PERC: Trotter negyedjére is eladta a labdát, majd Koivisto értékesített két büntetőt. Ennek a kapkodós percnek Keller a támadóidő lejártakor eleresztett, homályban végződő dobása vetett véget, 27-31.

13. PERC: Koponen egyenlített, majd hiába szedtünk két támadópattanót is Trotter révén, három ízben sem találtunk a gyűrűbe, ezt Kotti büntette egy duplával, 27-29.

12. PERC: Trepák egy gyönyörű lefordulás utáni kosárral szakította meg a gólcsendet, 27-25.

11. PERC: Elsőre Kopponen harcolt ki két büntetőt, egyszer sem hibázott. A túloldalon Báder kapott le egy támadót, majd egy ízben a vonalról is betalált, 25-25.

Megy a második negyed!

10. PERC: Magyar időkérés vezeti fel az első negyed utolsó minutumát. A pauza után Keller rontott hármast, Hanga azonban visszaszedte a támadópattónt és értékesített egy ziccert. Salin még az utolsó finn támadásból betalált, 24-23 az első tíz perc vége.

9. PERC: Jó és változatos a meccs. Itt Lóránt értékesít két büntetőt, ott Toivisto szór be egy triplát, ám Hanga betöréssel megkaparintja a mieinknek az előnyt, 22-21.

8. PERC: Fodor tempóból köszönt be, ám Ranniko egy üresen eleresztett triplából 18-18-at varázsolt az eredményjelzőre.

7. PERC: Lóránt szerezte meg második kosarát (mellé 2-2 gólpassza és lepattanója van eddig), majd két büntetővel felzárkóztak a finnek. Keller zsákolt óriásit, de sajnos erre is érkezett válasz, 16-15.

6. PERC: Előbb Hanga és Lóránt összjátékában gyönyörködhettünk, majd a frissen beálló Keller prakkelolt egy óriásti – magyar szívet melengető jelenetek voltak ezek, 12-11.

5. PERC: Már a saját réfelükön szorongatjuk a finneket, úgy tűnik ez nem ízlik nekik. Mindeközben Gerard Lee értékesített egy büntetőt, ám a túloldalon Horváth szerzett duplát, 10-8. Nem örülhettünk sokáig, egy 2+1-nek köszönhetően már ott az előny 10-11.

4. PERC: Talán mondani sem kell, de telt ház és pokoli hangulat a Tiszaligetben.

3. PERC: Na, feléledtünk! Előbb Hanga csinált meg egy 2+1-et, majd Báder talált be mezőnyből, így pikk-pakk feljöttünk kettőre. Kisvártatva aztán Horváth Ákos hintett be egy triplát, már nálunk az előny!

2. PERC: Az első három kosár így is a finneké, ismét nem kezdünk jól, megint 0-7

Megy az első negyed, mi hoztuk el a labdát!

Köszöntjük a kedves olvasókat, hamarosan kezdetét veszi a meccs, HAJRÁ MAGYAROK!!! A mieink a Coimbrában látott kezdő ötössel lépnek pályára, azaz Trotter Obie – Horváth Ákos – Lóránt András – Hanga Ádám – Báder Márton néz szembe elsőként a finnekkel.

Előzetes: Mészáros Lajos csapata vereséggel kezdte a pótselejtezők küzdelmeit kedden, a portugál triplákkal nem tudtak mit kezdeni a magyar fiúk. Pénteken a szolnoki Tiszaligetben rögvest lehet javítani, ám a kellemetlen játékstílust képviselő finnek ellen nem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Aktuális riválisunk még csak most kapcsolódik be a sorozatba.

A szakmai igazgató a találkozót közvetítő Sport TV-nek elmondta, már lezárták a Portugáliában történtetek, így teljes erőbedobással készültek a mai mérkőzésre. Hozzátette, erősebbnek tartják az északiakat a luzitán brigádnál, de egy kemény meccsen le szeretnék győzni Henrik Dettmann csapatát.

A finn szövetségi kapitány is úgy vélekedett a találkozót megelőzően, hogy a mieink a meccs esélyesei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik