Sport

Keményebb védőmunkát vár a kosarasok kapitánya

Az Európa-bajnoki pótselejtező-sorozat elvesztett nyitánya után pénteken a finnek ellen lép pályára a magyar férfi kosárlabda-válogatott.

A nemzeti együttes kedden 71-66-ra kikapott Portugáliában, pedig az első félidőben még kilenc ponttal is vezetett.

“Az ötpontos vereség önmagában biztató, mivel azt jelenti, hogy itthon jobban meg tudjuk majd verni őket, és a mi javunkra billenhet az egymás elleni mérleg” – nyilatkozta Mészáros Lajos, a válogatott szakmai igazgatója. “Másfelől csalódott vagyok, mivel Coimbrában hiányosságaink akadtak a védekezésben, és emiatt kevés labdát szereztünk, ráadásul elveszett a stabilitásunk is. A finnek ellen jobb védőmunkára lesz szükség, nekik remek centerük és Euroligában edződött játékosállományuk van.”

A szakvezető és stábja az esetleges szerkezeti változásokról még nem döntött, azokra csak a péntek déli csapathirdetésen derül fény.

A pótselejtező menetrendje (a háromból két csapat jut ki az Eb-re)

Portugália-MAGYARORSZÁG 71-66
MAGYARORSZÁG-Finnország, Szolnok augusztus 12., 19 óra
Finnország-Portugália, augusztus 15.
MAGYARORSZÁG-Portugália, Szolnok augusztus 18., 19 óra
Finnország-MAGYARORSZÁG, Helsinki augusztus 21., 18 óra
Portugália-Finnország, augusztus 24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik