Sport

Hegyi Norbert épphogy lemaradt az olimpiai kvótáról

A magyar versenyzőnek egy korong hiányzott az olimpiai kvalifikáció megszerzéséhez a belgrádi sportlövő-Európa-bajnokságon.

A magyar lövő 75-ből 74 találatot ért el csütörtökön trapban, így az élmezőnyben kezdhette meg a második napot. Az első 25-ös sorozatában egyet hibázott, a másodikban pedig a 14. lövésig hibátlanul állt, ám ekkor kettőt is rontott, így az utolsó kilenc lövése hiába volt pontos, a kvótaszerzés nem sikerült.

Hegyi az egyéni csúcsának számító 121 találatával csak a 26. helyen zárt, a hatos fináléba kerüléshez pedig minimum 123 korong kellett, s még azzal az eredménnyel is szét kellett lőniük a versenyzőknek.

A nap során még két olimpiai szám küzdelmeit bonyolították le. A női kisöbű sportpuska 3×20 lövéses összetett számában Karmacsi Ildikó volt a legjobb magyar, 572 körös teljesítménye a 30. helyre volt elég, a kvótaszerzéstől pedig három körrel maradt el. Joó Éva a 44., az olimpián nem szereplő fekvő testhelyzetű számban két napja negyedik, juniorkorú Veres Kata pedig a 49. lett.

A férfi kisöbű szabadpuska fekvő számában a már biztos olimpiai résztvevő, összetettben Európa- és világbajnok Sidi Péter 591 körrel az 56., Hári Péter 589-cel a 66. lett. Ugyanebben a számban Jákó Csaba nem jutott tovább a csütörtöki selejtezőből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik