A szám magyar olimpiai ezüstérmese gyengébb első száz után remek hajrával csapott célba harmadik helyen a két amerikai, a világcsúcsot úszó (1:54.00 perc) Ryan Lochte és Michael Phelps (1:54.16) mögött.
Cseh László 1:57.69 perc alatt teljesítette a távot, mindössze három századdal maradt el a szerdai középdöntőben elért idejétől, s így a 200 méter pillangó csalódását követően – melyen nem sikerült fináléba kerülnie – az idei vb-n második számában megszerezte első érmét. A magyar sportoló a 200 vegyes Európa-bajnoka, s a mostani a negyedik világbajnoki érme ebben a számban, összességében pedig nyolcadik alkalommal állhatott világbajnoki dobogóra.
Aki nem látta, az most megnézheti:
“Nagyon örülök az éremnek, az időeredményemnek azonban már nem annyira, jobbat vártam. Igaz, az egyéni csúcsommal sem kerültem volna előrébb. A végét nagyon meghajtottam, mert a brazil jócskán előttem járt, a hajrám most ennyire volt elegendő. A vb-bronz mindenesetre mentálisan jót tesz, remélem, hogy fel fog dobni a 400 vegyesre” – mondta Cseh László.
Lochte saját, a 2009-es vb-n elért 1:54.10 perces világrekordját döntötte meg most, melyet még szuperdresszben ért el. A 1:54.00-ás rekord különösen úgy értékes, hogy az “űrruhák” 2009 utáni betiltása óta ez a sportág első világcsúcsa.
A 200 méter pillangón szerdán győztes Phelps a 200 méter gyorshoz hasonlóan újra csak második lett Lochte mögött, ugyanakkor az 1:54.16 perces eredménye egyéni rekord, mellyel a 2008-as pekingi olimpián elért 1:54.23 perces idejét javította meg.
2. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:54.16
3. Cseh László 1:57.69
Cseh László a magyar csapat harmadik dobogós helyét, s egyben harmadik bronzérmét szerezte meg Sanghajban Gercsák Csaba (5 km, nyíltvízi) és Kis Gergő (800 m gyors) után.
Cseh Lacin kívül több magyarért is szoríthattunk ma a világbajnokság úszószámaiban: Jakabos Zsuzsanna 200 méter pillangón a hatodik, azaz pontszerző helyen végzett, a női 4×200-as gyorsváltó pedig az ötödik helyet szerezte meg. A középdöntők során Gyurta Dániel a második legjobb idővel jutott a 200 méteres mellúszás fináléjába, míg ugyanebben a számban Molnár Ákos összesítésben a 13. lett, így ő lemarad a holnapi döntőről. Nem járt sikerrel Bernek Péter sem, a fiatal magyar úszó a tizedik legjobb időt érte el a 200 méteres hátúszás középdöntőjében.