Sport

Kis Gergő élete legjobbjával bronzérmes a vb-n

Megvan a második magyar érem a sanghaji vizes világbajnokságon: Kis Gergő 800 méter gyorson harmadikként csapott célba.

A szám 2008-as Európa-bajnokaként Kis a negyedik helyen jutott a fináléba, és már a középdöntőben is alaposan megjavította az országos csúcsot.

A mai döntőben taktikusan versenyzett az ajkai úszó, a végén maradt ereje a hajrázásra, és élete legjobb idejével megszerezte a harmadik helyet. A világbajnokság előtt 7:51.94 perc volt az országos csúcs 800 méteres gyorsúszásban, ezt kedden délelőtt 7:48.33 percre sikerült javítani, ma pedig már 7:44.94-es idővel lett bronzérmes Kis.

“Enyém az első magyar úszóérem itt, a sanghaji vb-uszodában, hihetetlenül boldog vagyok! Ráadásul tovább javítottam a csúcsomon, remekül érzem magam. Benn a vízben főleg a mellettem rajtoló amerikai Vanderkaayra figyeltem, aztán hatszáznál úgy éreztem, ideje nekiindulnom a hajrának. Nem voltam feszült, sem ideges, úgy voltam vele, ha már a döntőben vagyok, megtettem a magamét, akár hátra is dőlhetek. Persze nem szó szerint, de nyugodtan úsztam, s éreztem, hogy nagyon jól megy, a végét is kiválóan bírtam, s meglett a bronz. Jöhet az 1500!” – nyilatkozott boldogan a friss vb-bronzérmes.

A számot a kínai Szun Jang nyerte magabiztosan nyerte.

Kis a magyar csapat második érmét szerezte meg Sanghajban a nyíltvízi úszó Gercsák Csaba után, aki múlt pénteken lett harmadik 5 km-en.

Eredmények – férfiak, 800 méter gyors
1. Szun Jang (Sun Yang, Kína) 7:38.57 p
2. Ryan Cochrane (Kanada) 7:41.86
3. Kis Gergő (Magyarország) 7:44.94
…25. Gyurta Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik