Sport

Contador elbambult, jelentős hátrányba került

A Tour de France első szakasza hemzsegett a bukásoktól, Contador is belekeveredett az egyikbe. Gilbert nyert, Contador majdnem másfél percet kapott.

Várható volt, hogy az erőtől és versenyláztól duzzadó mezőny zaklatott első szakaszt produkál, de azt, hogy a 191 kilométer alatt több mint féltucat bukás történik, nem sokan várták.

Volt, aki már a hivatalos rajt előtt eldőlt, az első csúnya esés a belga van de Walle nevéhez fűződött. Az Omega-Pharma Lotto kerekese az esése után is főszereplő maradt. Sebes vállal is sokat ment az élen, hogy a szakasz elején megszökött három kerekest, Royt, Westrát és Quemeneurt utolérjék.

A szökevények sorsa 8 kilométerrel a cél előtt beteljesedett, a mezőny beérte őket, majd rögtön ketté is szakadt, mert egy figyelmetlen nézőben megakadt az egyik versenyző, tömeges esést okozva.

A nagy esélyes Alberto Contador nem tartotta be az örök szabályt, hogy az élmenőknek a vége felé nincs helye a mezőny sűrűjében. A spanyolnak meg kellett állnia az előtte történt bukás miatt, és végül szűk másfél perces hátrányban ért célba.

A szakaszt az Omega-Pharma Lotto csapatmunkájának és saját jó formájának köszönhetően a belga Pilippe Gilbert nyerte meg, a szűk élmezőnyben a nagyobb nevek közül ott volt az ausztrál Cadel Evans, a német Andreas Klöden, a belga van den Broeck és a német Martin is.

A végeredmény még változhat, mert az utolsó bukás a cél előtt 2 kilométeren belül történt, ilyenkor a szabályok értelmében “a balesetesek” nem kapnak időhátrányt.

1. szakasz (Passage du Gois-Mont des Alouettes, 191km)

Végeredmény:

1. Philippe Gilbert (belga, Omega-Pharma Lotto) 4:41:31 óra

2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 3 másodperc hátrány

3. Thor Hushovd (norvég, Garmin) 6 másodperc hátrány

Összetettben:

1. Philippe Gilbert (belga, Omega-Pharma Lotto) 4:41:31 óra

2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 3 másodperc hátrány

3. Thor Hushovd (norvég, Garmin) 6 másodperc hátrány

Ajánlott videó

Olvasói sztorik