Sport

Federer kiesett Wimbledonban

Jo-Wilfried Tsonga kétszettes hátrányból fordított a svájci klasszis ellen, és bejutott az elődöntőbe. Djokovic nem hibázott.

Idén már biztosan nem nyeri meg hetedszer is az angol nyílt teniszbajnokságot Roger Federer, miután a negyeddöntőben nagy küzdelemben kikapott a francia Tsonga ellen. A harmadik helyen kiemelt svájci pedig jól kezdett, az első szettben 6:3-ra múlta felül ellenfelét (miután már a francia első adogatását elvette), majd a második játszmában a rövidítés is az ő sikerét hozta, így a francia nagyon nehéz helyzetbe került.

Azt már persze ekkor is lehetett látni, hogy Tsonga alaposan megnehezíti a volt világelső dolgát, ráadásul Federer lendülete a harmadik szettől kezdve visszaesett, ezt pedig ellenfele nem is volt rest kihasználni. Tsonga két 6:4-es játszmával egyenlített (egy-egy brékelőny kiharcolása elég volt ehhez), majd a döntő játszmában is elvette jóval esélyesebbnek tartott ellenfelének adogatójátékát, a sajátjainál pedig nem tudott hibázni.

A francia nagyszerűen teniszezett, 5:4-nél semmire nyerte a győzelemhez szükséges játékot, így Federert kiütve bejutott az elődöntőbe.

Ellenfele a legjobb négy között Novak Djokovic lesz, miután a szerb négy játszmában diadalmaskodott az ausztrálok meglepetésembere, Bernard Tomic ellen. Djokovic gond nélkül, 6:2-re nyerte az első szettet, de Tomic egyből visszavágott, kiegyenlítve az állást (6:3 a második játszmában).

Az ausztrál a folytatásban újra ráijesztett Djokovicra, brékelőnyhöz jutott, de a torna második kiemeltje képes volt fordítani, és 6:3-ra megnyerte a harmadik szettet. A szerb a negyedik játszmában is elveszítette egyszer az adogatását, végül azonban ez nem jelentett gondot, hiszen 7:5-re így is sikerült nyernie, így készülhet a Tsonga elleni elődöntőre.

Eredmények – férfi egyes, negyeddöntő
Tsonga (francia, 12.) – Federer (svájci, 3.) 3:6, 6:7 (3:7), 6:4, 6:4, 6:4
Djokovic (szerb, 2.) – Tomic (ausztrál) 6:2, 3:6, 6:3, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik