Sport

Lisicki és Sarapova a női elődöntőben

A wimbledoni nyílt bajnokság egyik női elődöntőjében a szabadkártyával indult német Lisicki a 2004-es győztes orosz Sarapovával találkozik.

A női mezőnyben az egyik leglátványosabb, de egyben legkockázatosabb játékot művelő német Lisicki fél óra alatt megnyerte az első szettet a francia Marion Bartoli ellen, a másodikban pedig mérkőzéslabdái is voltak.

Az addig magabiztos és agresszív német lány elbizonytalanodott, és végül rövidítésben elbukta a játszmát.

A döntő szettben Lisicki újra magára talált, a 2007-es finalista Bartoli pedig fáradni, illetve kicsit sántikálni kezdett, és bár becsülettel harcolt, Lisicki a negyedik meccslabdát már beütötte.

A következő negyeddöntőben a 188 centis Marija Sarapova mellett nemcsak termetben törpült el a mezőny legalacsonyabbja, a 161 cm “magas” Dominika Cibulkova. A világelső Wozniackit búcsúztató szlovák játékos nem tudott mit kezdeni a rámenős Sarapovával, aki villámgyorsan elintézte a meccset.

Az elődöntőben a két erőteniszt játszó hölgy, Lisicki és Sarapova egymással mérkőzik.

A másik ágon a fehérorosz Azarenka, valamint a cseh Kvitova meccsel majd a döntőért, miután előbbi az osztrák Paszeket., utóbbi a bolgár Pironkovát búcsúztatta.

Wimbledon, negyeddöntő
Női egyes:
Lisicki (német)-Bartoli (francia, 9.) 6:4, 6:7 (4:7), 6:1
Sarapova (orosz, 5.)-Cibulkova (szlovák, 24.) 6:1, 6:1

Azarenka (fehérorosz, 4.)-Paszek (osztrák) 6:3, 6:1
Kvitova (cseh, 8.)-Pironkova (bolgár, 32.) 6:3, 6:7 (5-7), 6:2

Az elődöntőben: Lisicki-Sarapova, Kvitova-Azarenka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik