Sport

Veretlenül tornagyőztes a Kemény-legénység

A világbajnokságra készülő férfi vízilabda-válogatott hét góllal verte a házigazda görögöket a Szamarcidisz Kupa zárónapján, és megnyerte a négyes tornát.

A görögök elleni zárómeccsen egyaránt 3-3 gólt szerzett Madaras Norbert, Biros Péter és Varga Dénes.

Kemény Dénes csapata pénteken 8-5-re verte a spanyolokat, szombaton 10-6-ra az oroszokat.

A tornát értékelve a szövetségi kapitány így nyilatkozott: “Úgy gondolom, az mindenképpen kiderült, hogy a csapat erős. Azért ezekkel a csapatokkal tavaly nehéz meccseket játszottunk ugyanebben a fázisban, nem okvetlenül vertük meg őket, akár Siracusát, akár Portugaletétét említhetem. Szerintem masszívak vagyunk, ugyanakkor még egy kicsit törékenyek, ezen kell javítani, mert nyilván az igazán erős csapatokkal, az ennél erősebb csapatokkal szemben már nem engedhetünk meg hibákat” – mondta Kemény Dénes a válogatott honlapjának (www.vlv.hu).

“Szerdától edzések, pénteken Vodafone Kupa, ahova mindenkit szeretettel várunk!” – tette hozzá a vb-felkészülés folytatásáról.

A kupa gólkirálya Biros Péter lett nyolc találattal, s őt választották meg a torna legjobb játékosának is.

Szamarcidisz Kupa
Befejező nap:

Magyarország-Görögország 12-5 (6-3, 1-0, 3-0, 2-2)
Magyar góldobók: Madaras, Biros, Varga Dénes 3-3, Gór-Nagy, Hárai, Varga Dániel 1-1

A torna végeredménye:

1. Magyarország 9 pont

2. Spanyolország 6 pont

3. Görögország 3 pont

4. Oroszország 0 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik