Andy Roddick a torna nyolcadik kiemeltjeként vágott neki a viadalnak, és mivel korábban már háromszor is eljutott a döntőig Wimbledonban (legutóbb 2009-ben, de nyernie egyszer sem sikerült), így a legtöbben továbbjutást vártak tőle a spanyol Feliciano Lopez elleni küzdelemben, a füvespályás Grand Slam-torna harmadik fordulójában.
A két fél fej-fej haladt szinte az egész mérkőzés folyamán, az első játszmában egy-egy brék tarkította az összecsapást. A rövidítésben a spanyol villogott, csak két pontot engedélyezett Roddicknak, így Lopeznél volt a játszmaelőny.
A második szett is kiélezett küzdelmet hozott, mindkét teniszező hozta a saját adogatásait, így következhetett a második rövidítés. Ebben ismét Lopez volt a jobb, az előző tie-breakhez hasonlóan ezúttal is 7:2.re bizonyult jobbnak, így az amerikai nagyon nehéz helyzetbe került.
A harmadik játszmában a spanyolnak egy brék is elég volt az üdvösséghez, Lopez a saját szerváinál nem hibázott, így 7:6, 7.6, 6:4-re megnyerte a mérkőzést, és bejutott a nyolcaddöntőbe.
A spanyolok duplán örülhettek, hiszen a második fordulóbál mára átcsúszott találkozón a hetedik helyen kiemelt Ferrer legyőzte az amerikai Harrisont. A harmadik fordulóba jutott az osztrák Melzer is.
Gasquet (francia, 17.) – Bolelli (olasz) 6:3, 6:2, 6:4
Melzer (osztrák, 11.) – Tursunov (orosz) 6:3, 2:6, 7:6 (7:5), 7:6 (7:1)
Tomic (ausztrál) – Andreev (orosz) 4:6, 5:7, 6:3, 6:4, 6:1