Sport

Murray nyolcaddöntős Wimbledonban

A skót teniszező négy játszmában diadalmaskodott a horvát Ljubicic ellen. Az eső miatt Nadal nem tudta befejezni a meccsét.

Az angol nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában a britek favoritja, a negyedik helyen kiemelt Andy Murray 6:4-re nyerte az első játszmát a horvát Ivan Ljubicic ellen, miután a skót játékosnak brékhátrányból sikerült fordítania.

A második szett elején Ljubicic már az első adogatását elvette a végső győzelemre is esélyesnek tartott ellenfelének, és az előnyt sikerült is a játszma végéig megtartania (6:4), így a horvát teniszező egyenlített. A harmadik játszma Murray fölényét hozta, 6:1-re kerekedett felül a brit.

A centerpályán ekkor már villanyfényben rendezett mérkőzés a negyedik szettben rövidítésbe torkollott, pedig Murray 5:4-nél a mérkőzésért adogathatott. Ljubicic hiába kapaszkodott vissza, a tie-break során a skót volt a jobb (7:4), így Murray bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a francia Gasquet lesz az ellenfele.

Pályára lépett Rafael Nadal is, a világelső 7:6-ra (8:6 a rövidítésben) megnyerte az első szettet a luxemburgi Gilles Muller ellen, de az eső közbeszólt, így a játékosok nem tudták folytatni a mérkőzést.

Eredmény – férfi egyes, 3. forduló
Murray (brit, 4.) – Ljubicic (horvát) 6:4, 4:6, 6:1, 7:6 (7:4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik