Sport

Nadal és Murray játszmát sem vesztett

A világelsőnek nem okozott gondot az amerikai Sweeting legyőzése az angol nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Nyert a britek favoritja is.

A kétszeres wimbledoni bajnok Rafael Nadal számára kötelező feladatnak volt tekinthető a 23 éves Ryan Sweeting legyőzése. Az amerikai tavaly az első körben búcsúzott a küzdelmektől, idén második viszont az első fordulóban aratott ötszettes győzelmének köszönhetően a center pályán léphetett pályára a világranglista vezetője ellen.

Az első szettben Nadal számára egy brék is elég volt a játszma megnyeréséhez, majd a második szett elején a spanyol kétszer is elvette ellenfele adogatását, a sajátjainál pedig nem hibázott. 6:3, 6:2 után következett a harmadik játszma, ahol Sweeting azért igyekezett megnehezíteni ellenfele dolgát, és sikerült neki is brékelnie a világelső ellen.

Nadal azonban nem veszített szettet, 5:4-nél a mérkőzés megnyeréséért adogathatott, és nem is hibázott. Az amerikai lelkesen teniszezett, de Nadal végül simán lépett tovább a harmadik fordulóba.

Az előzetes esélylatolgatások alapján a férfiak versenyében Nadal, Djokovic és Federer mellett Andy Murray számít a végső győzelemre is eélyes favoritok közé Wimbledonban, a skót játékos pedig a német Tobias Kamke ellen bizonyíthatott a második körben. Murray az első és a második szettet is 6:3-ra nyerte, majd a harmadik játszmában már kicsit nehezebb dolga volt, de 5:5-nél brékelni tudott, így végül 7:5-re diadalmaskodott. Győzelmével már Murray is a harmadik körben jár.

A tornán nyolcadikként rangsorolt Andy Roddick szintén játszmaveszteség nélkül nyert a román Victor Hanescu ellen (6:4, 6:3, 6:4).

A hatodik helyen kiemelt cseh Tomas Berdych is gond nélkül nyert, a francia Julien Benneteau nem tudott szettet rabolni ellene. A kiemeltek közül továbbjutott Mardy FishRichard Gasquet, Gael Monfils és Gilles Simon is, kiesett viszont Milos Raonic (öt játék után feladta a küzdelmet), Juan Ignacio ChelaStanislas Wawrinka és Fernando Verdasco.

Eredmény – Wimbledon, 2. forduló
Rafael Nadal (spanyol 1.) – Ryan Sweeting (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4
Andy Murray (brit, 4.) – Tobias Kamke (német) 6:3, 6:3, 7:5
Andy Roddick (amerikai, 8.) – Victor Hanescu (román) 6:4, 6:3, 6:4
Tomas Berdych (cseh, 6.) –  Julien Benneteau (francia) 6:1, 6:4, 6:2
Mardy Fish (amerikai, 10.) – Denis Istomin (üzbég) 7:6 (8:6), 6:4, 6:4
Gilles Muller (luxemburgi) – Milos Raonic (kanadai, 31.) 2:3-nál Raonic feladta
Kevin Anderson (dél-afrikai) – Illya Marchenko (ukrán) 6:7 (5:7), 7:6 (9:7), 6:4, 4:6, 6:1
Alex Bogomolov Jr. (amerikai) – Juan Ignacio Chela (argentin, 25.) 6:0, 6:3, 6:4
Grigor Dimitrov (bolgár) – Cedrik-Marcel Stebe 7:5, 7:5, 7:6 (7:5)
Richard Gasquet (francia, 17.) – Igor Kunitsyn (orosz) 6:1, 6:4, 6:4
Simone Bolelli (olasz) – Stanislas Wawrinka (svájci, 14.) 7:6 (7:5), 6:3, 7:6 (7:4)
Ivan Ljubicic (horvát) – Sergiy Stakhovsky (ukrán) 6:4, 6:4, 6:2
Lukasz Kubot (lengyel) – Ivo Karlovic (horvát) 7:6 (7:2), 6:3, 6:3 
Robin Haase (holland) – Fernando Verdasco (spanyol, 21.) 6:3, 6:4, 4:6, 6:2 
Gael Monfils (francia, 9.) – Grega Zemlja (szlovén) 4:6, 6:3, 6:3, 7:6 (9:7)
Feliciano Lopez (spanyol) – Rainer Schuettler (német) 7:6 (7:3), 6:7 (3:7), 6:2, 6:2
Dmitry Tursunov (orosz) – Ernests Gulbis (lett) 6:3, 3:6, 7:6 (14:12), 7:6 (7:1)
Gilles Simon (francia, 15.) – Dudi Sela (izraeli) 7:6 (7:3), 6:4, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik