A hazai élmezőnyből az előző bajnoksághoz hasonlóan csak Hosszú Katinka hiányzott Debrecenből, aki az Egyesült Államokban készül a sanghaji világbajnokságra.
A férfiaknál 200 méter gyorson és 50 méter háton is Cseh László, míg 400 méter vegyesen – többek között Cseh távollétében – Gyurta Gergely szerezte meg az aranyérmet. Kis Gergő kiemelkedő időeredménnyel szerezte meg a győzelmet 800 méter gyorson (a világ idei 8. legjobb eredményével), 4×100 méter gyorsváltóban pedig a Cseh Lászlót felvonultató Kőbánya SC megvédte bajnoki címét.
“Kicsit fáradtnak érzem magam, a múlt héten ugyanis megint elkezdtünk erősen edzeni. Ehhez képest nem ment rosszul, arra azonban most már ügyelek, hogy ha nem muszáj, a felkészülésnek ebben a fázisában nagyon ne ússzam ki magam. Természetesen a győzelem fontos, mindig nyerni akarok, de egyértelmű: messze még a csúcsforma” – jegyezte meg Cseh László.
A nők között 400 méter vegyesen Jakabos Zsuzsanna nagy fölénnyel szerezte meg az aranyérmet. 4:40.79 perces ideje csaknem egy másodperccel jobb, mint az ötkarikás A-szint.
“A reggeli úszás kifejezetten jó volt, magam sem vártam a 4:41 környékét” – mondta Jakabos a verseny után. “Este még rá akartam tenni egy lapáttal, 4:40-en belül akartam jönni, kár, hogy nem sikerült, ennek ellenére úgy gondolom, ebben az időszakban ez az eredmény nem annyira rossz, sőt. Csak egy picit fájt az úszás…”
A nap meglepetését a Jövő SC versenyzője, Sztankovics Anna szolgáltatta, aki csapattársát, Verrasztó Evelynt utasította maga mögé az 50 méter mell döntőjében. 4×200 méter gyorsváltóban a Jövő SC a tavalyi bajnokság után idén is aranyéremmel térhet haza.
“Válogatottjaink számára elsősorban a versenyrutin megszerzése volt a legfontosabb szempont a szerdai versenyen, amellyel elégedett vagyok” – értékelt Kiss László szövetségi kapitány a verseny után.
2. Balog Gábor (Bácsvíz-KVSC) 26.23
3. Szilágyi Ádám (Százhalombatta) 26.59
2. Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:50.79
3. Zámbó Balázs (Jövő SC) 1:51.02
2. Király Attila (FTC) 4:31.73
3. Csütörtöki Marcell (BVSC-Zugló) 4:34.00
2. Gyurta Gergely (Jövő SC) 8:04.70
3. Rákos Patrik (Balaton ÚK Veszprém) 8:14.31
2. Jövő SC (Verrasztó Dávid, Gyurta Dániel, Bátka Bálint, Zámbó Balázs) 3:27.81
3. Dunaferr-DVSI (Takács Krisztián, Füzesy Dávid, Balogh Zsolt, Szabó Attila) 3:31.33
2. Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 32.68
3. Bucz Eszter (BVSC-Zugló) 33.68
2. Ambrus Diána (Szegedi UE) 2:14.20
3. Kovács Anett (BVSC-Zugló) 2:15.78
2. Hajnal Erika (Delfin SE) 4:53.15
3. Szilágyi Liliána (Jövő SC) 4:53.91
2. BVSC-Zugló (Kovács Anett, Bucz Ágnes, Böszörményi Borbála, Kapás Boglárka) 8:22.95
3. Kőbánya SC (Dara Eszter, György Réka, Ferenczi Fanni, Kádas Vivien) 8:27.32
1.