wsr
Sport

Visszaszámlálás indul! (x)

World Series by Renault a Hungaroringen 2011-ben is!

Professzionális autóversenyek és izgalmas betétfutamok a pályán, látványos bemutatókkal, Forma–1-es tesztelésekkel, bokszutca-látogatással, családi programokkal, LI–2-es légi bemutatóval, szimulátorokkal, gokarttal – a Word Series by Renault (WSR) családi autóverseny-hétvége idén is visszatér a Hungaroringre 2011. július 2-3-án.

A legnagyobbak közt

A hungaroringi hétvége a legelső körben került be a World Series by Renault 2011-es versenynaptárába. Ez több szempontból is jelentős: idén lesz az ötödik magyarországi verseny, ráadásul nincs még egy olyan helyszín a versenynaptár­ban a WSR 2005-ben indult sikertörténete óta, amely ötször – nemhogy egymás után – bekerült volna a vendéglátó pályák közé.

A WSR népszerűsége hazánkban (is) töretlen, hiszen már az első versenyhétvégén, 2007-ben 117 ezer néző látogatott ki Mogyoródra a két nap alatt, ezzel rögtön Magyarország egyik legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvényévé avatva ma­gát. Ez a szám évről évre folyamatosan nő, míg tavaly 135 ezer (auditált adat!) látogatót vonzottak a professzionális autóversenyek és a családi programok.

Versenyek a pályán: 3 f ő kategória és betétfutamok

A WSR csúcskategóriája a Formula Renault 3.5 Series (a szériákat jelölő számok a motor hengerűrtartalmára utalnak literben). Az itt induló versenygépek megszó­lalásig hasonlítanak a Forma–1-es autókra, ami nem is csoda, hiszen ez a Forma–1 előszobája, ahonnan Kubica, Vettel is átkerült a száguldó cirkuszba.

A Eurocup Formula Renault 2.0 modelljei is nagyon hasonlítanak a Forma–1-es autókra (Kimi Räikkönen versenyzett e kategóriában), és bár ezek a gépek valami­vel lassabbak, az izgalmas előzések, koccanások itt sem maradnak el. Sőt! A fiata­lok még inkább szeretnének kitűnni a mezőnyből, hogy feljebb és feljebb lépve a ranglétrán egyszer eljuthassanak a csúcsra!

Nagyon látványos és népszerű a Eurocup Mégane Trophy is, amelyben 360 ló­erős, az utcai Mégane-okra hasonlító modellek fej fej mellett száguldva harcolnak a jobb helyezésekért.

Az egyes kategóriák versenyei mindkét napon zajlanak, amelyeket időmérők előz­nek meg, ahol eldől a rajtsorrend. A garantált versenyélmény egyik záloga, hogy teljesen egyforma autókkal versenyeznek kategóriánként, ráadásul még az autók szervizelését is kontrollált körülmények között végzik a Renault Sport Technologi­es szakemberei.

Betétfutamként a magyarországi Lotus Ladies Cup megrendezésre kerül, amely­ben hölgy autóversenyzők és celebritások versengenek a bajnoki címért. A soro­zatban a versenyzők egyforma Lotus Elise 1,6 típusú, 138 lóerős, versenyzésre átalakított autókkal indulnak, név szerint: Ördög Nóra (RTL Klub), Kiss Ramona (színész, Barátok közt), Bús Edina (autóversenyző), Kőváry Anett (hírszerkesztő, Class FM), dr. Molnár Ágnes (jogász, korábban motorversenyző), Budaházi Nóra (modell), Benik Garami Anett (Benik Balázs háromszoros rali bajnok felesége), dr. Bánki Ágnes (jogász).

A versenyeket a helyszínen hangos kommentár kíséri. A hatalmas kivetítőkön pe­dig a pálya nem, vagy kevésbé látható részein történő események láthatók élő­ben, majd pedig lassítva – ahogy a tévében. (Az eseményt az Eurosport közvetíti.)

Még mindig a pályán…

Amikor nem időmérők vagy versenyek, akkor látványos bemutatók zajlanak a pá­lyán. Ilyen a Renault Sport Show, amikor négy sportautót bűvöl meg négy kasz­kadőr a volán mögött… Meg az autó tetején állva. A gumifüst száll, miközben az autók milliméterekre egymástól száguldanak fel-alá a célegyenesben, a közönség nagy örömére.

Idén ismét eljön Jean Ragnotti! Az egykori rali világbajnok úgy bűvöli autóját, mint­ha lába meghosszabbítása lenne: hatalmas tempóval haladva képes 360 fokos pi­ruettre, akár többször is egymás után. Amit ő tud, azt nagyon kevesen tudják!

És idén is lesz Forma–1-es bemutató! A Lotus Renault GP csapata eljön a magyar­országi WSR-re, ahol az állandóan látogatható élő bokszból naponta háromszor kigurul a pályára a Forma–1-es autó és megismerteti a nézőkkel az autóverseny­zés csúcsának élményét.

A tervek szerint a Renault Forma–1-es kamionja is bemutatkozik a pályán, illetve a Renault Trucks kiállítási területén.

A pálya mellett

Miközben a pályán folyamatosan zajlanak a versenyek és a látványos bemutatók, a pálya mellett egész nap rengeteg, minden eddiginél bőségesebb szórakozási le­hetőség kínálkozik (természetesen ezek is ingyenesen!)

Lesz látványos LI–2-es légi bemutató, vidámpark ugráló várakkal, pedálos autó­versenypályával, körhintával, arcfestéssel, táncosokkal; kerékcsere verseny, szi­mulátorok minden mennyiségben, autó kiállítások, autós múzeum, technológiai, biztonsági és környezetvédelmi bemutatók; gyerekprogramok, vetélkedők, kami­onok – csak néhányat kiemelve.

A látogatók megtekinthetik majd a Renault elektromos autóját a Twizy-t is, amelynek a fejlesztésében Európa-szerte partner az EDF. Az EDF magyar leányvállalata a DÉMÁSZ és a Renault stratégiai partnerek.

Szüntelen szórakozás – határok nélkül

A WSR szlogenje: Szüntelen szórakozás! Ez itt más versenyekre jellemző kötöttsé­gek nélkül érvényes, hiszen mindenki oda ül, ahová csak akar: a célegyenes mel­letti Gold, vagy Super Gold fedett tribünök egyikére, a célegyenes végén található első kanyar melletti lelátóra, a bokszok épületének tetejére, a lelátók közti füves területre… bárhova.

A WSR-en állandóan nyitva a Paddock – a csapatokat kiszolgáló kamionok, a szer­vizek és a versenyzőpihenők területe –, ahol összefuthatnak a versenyzőkkel, megnézhetik, hogyan készítik elő a versenyautókat; ráadásul mindkét nap kinyit a bokszutca is, bepillantást engedve a csúcskategóriás autóversenyzés legtitkosabb kulisszái mögé.

A WSR-ről röviden…
A World Series by Renault minden korosztály számára, nemtől függetlenül szüntelen szórakozást nyújt! A programok folyamatosan zajlanak: a pályán Forma–1-es szintű professzionális autóversenyek, látványos, többek között Forma–1-es és akrobatikus bemutatók; a pálya mellett temérdek szórakozási lehetőség komplett vidámparkkal, szimulátorokkal. A teljesen ingyenes rendezvényt tavaly már 135 ezren látogatták a két nap alatt, az idén még több nézőre számítanak a szervezők 2011. július 2-3-án a Hungaroringen


Egyre közelebb

A WSR magyarul is elérhető nemzetközi weboldala már működik a www. worldseriesbyrenault.hu címen. Mindennapos kapcsolat a szervezőkkel a WSR magyar nyelvű facebookos oldalán, a www.facebook.com/wsbyrenault címen. Itt rendszeres frissítésekkel adnak hírt a fejleményekről.

Az ingyenes belépőjegyek június első felétől lesznek elérhetőek a Renault már­kakereskedésekben – itt az ingyenes programfüzetet is beszerezhetik –, de az in­ternetes oldalon is elérhetők lesznek. A szervezők idén is ingyenes buszjáratok indításával könnyítik meg a pályára kijutást.

Tehát jegyezze fel a naptárába: 2011. július 2-3. (szombat és vasárnap), Hungaroring, World Series by Renault!

További információk: www.renault.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik