Sport

Elmaradhat az NBA következő szezonja

A bérvitában még nincs megegyezés, a játékosok elutasítják fizetésük csökkentését. Nem túl bíztatóak a kilátások.

A vasárnap befejeződött 2010/2011-es idény után korántsem biztos, hogy csak négy és fél hónapot kell várniuk a szurkolóknak az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) folytatására, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy elmarad a következő szezon.

A háttérben a négymilliárd dolláros forgalmat lebonyolító liga és a játékosok szakszervezetének (NBPA) bérvitája áll. A jelenlegi kollektív szerződés ugyanis június 30-án lejár, és ha addig nem egyeznek meg egymással a felek, akkor a klubtulajdonosok kizárhatják a kosarasokat (lockout).

Az NBA statisztikái szerint a 30 csapatból 22 veszteséggel zárta az elmúlt évadot, összesen 300 millió dollár értékben, az NBPA mindazonáltal kétségbe vonja ezt az adatot. David Stern főigazgató 700-800 millió dollárral csökkentené a játékosok fizetését – akik természetesen elutasítják az ötletet -, a bérmaximumot pedig klubonként 45 millió dollárban határozná meg a jelenlegi 58 millió helyett. A klubok költségvetése széles skálán mozog: a tavalyi bajnok Los Angeles Lakersé 92 millióra rúg, a Sacramento Kingsé viszont csak 44 milliót tesz ki.

A legutóbbi lockoutra az 1998/1999-es idényben került sor, akkor október helyett csak februárban kezdődött meg a 50 mérkőzésesre rövidített alapszakasz. Összesen 464 meccs maradt el a bérvita miatt, a játékosok több mint tízmillió dollárt veszítettek, a tulajdonosok ennek legalább a tízszeresét.

A mostani kilátásokról a legendás Charles Barkley nem túl derűlátóan nyilatkozott: “Piszkos játék zajlik a színfalak mögött, pedig fantasztikus szezont zártunk. Őszintén szólva meglepne, ha ősszel folytatódna az NBA.”

A legrosszabb forgatókönyv szerint a játékosok – ha engedélyt kapnak rá – várhatóan máshol próbálnak szerencsét. A döntő legjobbjává választott német Dirk Nowitzki már közölte, hogy ha elmarad a 2011/2012-es évad, akkor Dél-Amerikában, Kínában vagy Európában kosarazik. Utóbbi esetben az élvonalba éppen feljutott Bayern München már jelezte, hogy szívesen látná soraiban a bajnok Dallas Mavericks sztárját…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik