Sport

Hanga folytatja jó szereplését

A magyar válogatott kosaras vasárnap csapata húzóembere volt a Trevisóban zajló Eurocamp elnevezésű tornán.

A háromnapos Eurocamp első, szombati napján honfitársunk két meccsen játszott, mindkét találkozón övéi egyik legjobbja volt. Hanga Ádám vasárnap is játszott az 1-es jelzésű együttesben, az 53-51-es győzelemmel záruló mérkőzésen pedig a mezőny legeredményesebb kosarasa volt.

A magyar válogatott tehetség ezúttal 31 percet kapott, 16 pontja mellé kiosztott két gólpasszt, szerzett négy labdát és adott egy blokkot is, a külön erre vonatkozó statisztika szerint pedig messze a mezőny legértékesebb teljesítményét nyújtotta.

A vasárnap második mérkőzésén is 16-ot hintett tizennyolc perc alatt, az adidas pirosmezes csapata ugyanakkor 95-55-ös vereséget szenvedett a fekete dresszesektől.

A Trevisóban zajló tornát az NBA játékosmegfigyelői és általános igazgatói előszeretettel látogatják, a közelgő draft előtt ugyanis kíváncsiak az európai fiatalokra. Egy-egy jó teljesítménnyel akár a játékosbörze második körére is oda lehet érni.

Hanga Ádám nemrég szerződött a spanyol Manresába a székesfehérvári Albacomptól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik