Sport

Hanga a kontinens legjobbjai közt

A magyar válogatott kosárlabdázó Trevisóban fog játszani az Eurocamp nevű tornán.

A BB1.hu cikke szerint a Spanyolországba szerződő Hanga Ádám is ott lesz az Adidas szervezésében zajló tornán, mely Európa legnagyobb nemzetközi edzőtábora. Az Albacompot a Manresa kedvéért elhagyó játékos 2009-ben már részt vett az eseményen, és tavaly is meghívták, akkor azonban nem tudott eleget tenni a felkérésnek.

Az Eurocampet illik komolyan venni, ugyanis az észak-amerikai profiliga, az NBA számos általános igazgatója és játékosmegfigyelője is a helyszínen kíséri figyelemmel az eseményt. Az idei játékosbörzére június 23-án kerül sor New Jersey-ben, az észak-amerikai együttesek pedig most figyelik meg tüzetesen az Európában pattogtató tehetségeket. Külön felhívnánk a figyelmet a cseh Jan Veselyre, a litván Donatas Motiejunasra és a kongói Bismack Biyombóra, ők hárman ugyanis előkelő helyen szerepelnek a draftelőrejelzésekben.

Az Eurocampre 2003 óta kerül sor, Hanga Ádámon kívül eddig három magyar kosaras vett részt a tornán: Lóránt Péter már az első megméretésen ott volt, Farkas Attilát 2006-ban figyelhették meg a szakemberek, Hendlein Roland pedig 2007-ben és 2008-ban is tiszteletét tette Trevisóban.

Az eseményre június 11-13-ig kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik