Sport

Gay még gyorsabb is lehet

Tyson Gay saját bevallása szerint közel sem adott ki mindent magából múlt szombaton, amikor Clermontban a világ idei legjobb eredményével, 9.79 mp-cel nyerte meg a férfi 100 métert.

Minden idők második leggyorsabb vágtázója a szombati New York-i atlétikai Gyémánt Liga-viadal előtt beszélt arról, hogy a floridai kis versenyen csak annyi volt a célja, hogy lássa, hol is tart, s a teste miként reagál a futásra.

“Az első 100 méterem volt idén” – mondta a háromszoros világbajnok (100, 200, 4×100 m – 2007) amerikai vágtázó. “Úgy 75 százalékos futás volt, mint ahogy az edzéseken is nagyjából 75 százalékos intenzitással dolgozok.”

A 28 éves futó az elmúlt években szinte mindig kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködött, ezért is óvatosabb, s ez az oka annak is, hogy idén nem fog 200-at futni csak a rövidebb vágtaszámban rajtol.

Gay nagyon készül az idei tegui világbajnokságra, ahol szeretné legyőzni a világcsúcstartó, címvédő jamaicai Usain Boltot, ám már valószínűleg New Yorkban sem lesz könnyű dolga, mivel a ranglistán második, a eugene-i GYL-állomáson 9.80-nal győztes jamaicai Steve Mullingsszal kell összecsapnia.

“Korábban 10 mp-et tudott, most pedig már 9.80-ra képes, így nekem is egy fokkal többet kell mutatnom, aztán meglátjuk, mi lesz” – mondta Gay, aki egy csoportban készül Mullingsszal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik