Sport

Elszántak a németek, minden rendben a Mátéfi-csapattal

Semmi és senki nem zavarja a magyar női kézilabda-válogatott felkészülését a németek elleni szombati világbajnoki selejtező előtt.

Langauf István technikai vezető elmondta: pénteken este edz utoljára az együttes a találkozónak otthont adó győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban, és jelenleg együtt van a teljes, 18 fős keret. A tréningen megjelentek a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei is, így aztán a meccs előtti utolsó este több játékosnak is mintát kell adnia.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány – mivel most nem kell utazni – ráér közvetlenül a 17:30-kor kezdődő mérkőzés előtt kijelölni azt a 16 főt, akikre számít. Az első, 26-24-re elveszített balingeni összecsapásra a harmadik számú kapus, Pastrovics Melinda, valamint a beállós Mayer Szabina nem utazott el. Szombat délelőtt még egy videózás és pihenés vár a játékosokra.

A németek már megérkeztek Győrbe, ott ebédeltek, majd közvetlenül a magyarok után, 18:30-kor tréningeznek a helyszínen.

“Most csak azzal foglalkozunk, hogy kivezessük a csapatot a brazíliai vb-re. Aztán a szombati ütközet után majd lesz idő gondolkodni a jövőn. Én magam 120 százalékig összpontosítok a feladatra, de így van ezzel minden játékosom és az edzői stáb is. Meg kell ismételnünk az első mérkőzés második félidejében nyújtott bátor játékunkat. Balingenben az első játékrészben csak nézők voltunk, most nem engedhetjük meg magunknak, hogy 30 percig csak bemelegedjünk” – mondta a németek szövetségi kapitánya, a 34 esztendős Heine Jensen.

Az oda-visszavágós vb-selejtezőt kuparendszerben rendezik, vagyis számíthat az idegenben lőtt gólok száma is, és ha így sem lehet eldönteni, ki a jobb, egyből következnek a hétméteres dobások.

A meccset élőben közvetíti az m1 és a Magyar Rádió, valamint a magyar szövetség médiapartnere, a SportKlub.

A párharc győztese vehet részt a decemberi, olimpiai kvalifikációs brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es londoni ötkarikás játékokról is.

A két csapat eddig 24-szer találkozott, a magyarok 16-szor győztek, a németek hatszor, és volt két döntetlen is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik