A világranglista harmadik helyén tanyázó svájci klasszis a régi szép időket idézte pénteki játékával. Az első szettet rendkívül magabiztosan hozta 6:1-re, Tipsarevicnek momentumai alig voltak, Roger Federer alakítását pedig öröm volt nézni.
A második játszma kiélezettebbre sikerült, 2:2-ig fej fej mellett haladt a két játékos, Federer ekkor azonban brékelte ellenfelét, majd magabiztosan húzta be a második etapot is. A harmadik felvonásban sokáig rossz ütése sem volt a svájcinak, aki minden egyes poént remekül készített elő magának, ráadásul egyből elvette Tipsarevic adogatását, így csak a saját szerváira kellett odafigyelnie. A folytatásban sem volt kérdéses, ki jut be a nyolcaddöntőbe, Roger Federer magabiztosan nyert.
Mindeközben a hetedik kiemelt David Ferrer nagyon simán verte Szergij Sztahovszkijt, így ő is bejutott a legjobb 16 közé.
A hölgyeknél a címvédő Francesca Schiavone szettelőnyben volt a kínai Peng ellen, ázsiai ellenfele aztán a második játszmában feladni kényszerült a mérkőzést. A tornán nyolcadikként rangsorolt, tavaly döntős Samantha Stosur hiába tudott 6:1-gyel egyenlíteni az argentin Gisela Dulko ellen, kikapott és búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől – ez minden bizonnyal a nap egyik legnagyobb meglepetése.
Jelena Jankovics és Szvetlana Kuznyecova is könnyedén jutott a legjobb tizenhatba.
Schiavone (olasz, 5.) – Peng (kínai, 29.) 6:3, 1:2-nél Peng feladta
Dulko (argentin) – Stosur (ausztrál, 8.) 6:4, 1:6, 6:3
Marino (kanadai) – Kuznyecova (orosz, 13.) 0:6, 4:6
Jankovics (szerb, 10.) – Mattek-Sands (amerikai) 6:2, 6:2
férfi egyes:
Tipsarevic (szerb, 29.) – Federer (svájci, 3.) 1:6, 4:6, 3:6
Ferrer (spanyol, 7.) – Sztahovszkij (ukrán, 31.) 6:1, 6:1, 6:3