Sport

Lemondott a Győri ETO KC elnöksége

Egyhangúlag távozik a Győri Audi ETO elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.

Az egyesület hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint az elnökség azért döntött a távozás mellett, mert szerinte “a vezetésnek a klub hatékonyabb irányíthatósága és az eddig is kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerek folytatása érdekében megújulásra van szüksége.”

A győri kézilabdaklub elnökét, Vanyus Attilát 2009-ben öt évre választották újra, összességében két évtizede irányítja az egyesületet, de most úgy határozott, nem jelölteti magát ismét a posztra.

“Hatvanhat évesen sok volt már a napi tíz óra, amit a kézilabdával, a klub ügyeivel töltöttem, és a testület is a váltás mellett volt” – nyilatkozta Vanyus a kisalfold.hu-nak. “A döntés nem ért meglepetésként, hiszen korábban már többször beszéltünk ezekről a dolgokról az elnökség tagjaival. Szerettem volna úgy befejezni, ahogy megálmodtam, egy Bajnokok Ligája-győzelemmel. Sajnos ez nem sikerült, de remélem, ha megnyerjük a kupát jövőre, – más tisztségben ugyan, de – én is ott leszek. Amíg az egészségem engedi a csapat mellett szeretnék lenni.”

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerdán mondott le az egyesület társadalmi elnöki tisztségéről, mert annak ellátását nem tartotta összeegyeztethetőnek a MOB vezetésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik