Sport

Drámai párharcban bajnok a Szolnok

Az Olaj legyőzte a vendég Albacompot a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik mérkőzésén, így 0-2-ről fordítva nyerte a párharcot.

Az alapszakaszgyőztes Szolnok – amely mindössze egy mérkőzést veszített el a rájátszás első két párharca során – pénteken végrehajtotta azt a bravúrt, hogy székesfehérvári sikerével 0-2-ről 2-2-re kiegyenlített, így hazai környezetben harcolhatta ki a bajnoki győzelmet.

A csata utolsó mérkőzése is zsúfolásig telt ház előtt kezdődött, méghozzá 4-0-ás vendégvezetéssel, amelyre egy 7-0-ás hazai roham volt a válasz. A negyed végéig felváltva vezettek a csapatok, és Keller palánkszaggató zsákolása után az Albacomp ülhetett le előnnyel. A folytatásban az NBA-s jeleneteket idéző Hanga tovább szárnyalt, így 27-33-nál a házigazdákat irányító Pór Péter időt kért. Ennek ellenére hamarosan tíz pontra nőtt a különbség (32-42), a mindössze egy sikeres büntetőt hozó félidő végén 37-44 volt az állás, az elképesztő formában lévő Hanga pedig 17 pontnál tartott.

Térfélcsere után eleinte maradt a 7-8 pontos távolság, ám a 29. percben két pontra feljöttek a Báder és a honosítás előtt álló Trotter vezette Tisza-partiak, az utolsó szakasz 60-62-ről indult. Ismét egyenlített a Szolnok, sőt, meg sem állt egy 12-0-ás sorozatig (70-62), miközben váratlanul leblokkolt az alapszakaszt ellenfeléhez hasonlóan 22/4-es győzelem/vereség mérleggel záró Albacomp.

Már tíz ponttal is elhúzott a kupagyőztes, miközben a Dzunics-legénység 8 perc alatt csak 8 pontot hozott össze. Innen már nem volt visszaút a fehérváriak számára, a Szolnok 80-72-re nyert, így 0-2-ről fordítva – akár a nőknél a Sopron a Pécs ellen – 3-2-re nyerte a finálét. A találkozó hőse a házigazdákat erősítő Báder Márton lett 24 ponttal és 11 lepattanóval, míg a döntő legjobbjává Obie Trottert választották.

A márciusi Magyar Kupa-siker után duplázó Tisza-partiak történetük harmadik bajnoki trófeájukat nyerték, előzőleg 1991-ben és 2007-ben végeztek az élen.

Eredmény – Férfi kosárlabda NB1, döntő, 5. mérkőzés
Szolnoki Olaj KK-Albacomp 80-72 (20-23, 17-21, 23-18, 20-10)
Legjobb dobók: Báder 24, Trotter 19, Horváth 12, Fodor 10, illetve Hanga 23, Hollis 14, Bódi 12
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Szolnok javára.
—————————————————————————————
A döntő mérkőzései:
—————————————————————————————
Nyilatkozatok a mérkőzés után:
Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője:
“A harmadik meccs felétől változott a helyzet, új védekezést kezdtünk alkalmazni, hogy megfogjuk Simont és Hangát. Fantasztikus érzés a nyakamban hordani a levágott kosárhálót.”
Obie Trotter, a Szolnok játékosa:
“Az, hogy 0-2 után sorozatban három meccset nyertünk, megmutatta a jellemünket. Az egyetemi bajnokságban éltem át utoljára hasonlót. Minden elismerésem az Albacompé, a cipőmet már elvitte egy szurkoló, de nem baj.”
Báder Márton, a Szolnok játékosa:
“Ez az első magyar bajnoki aranyam, a szüleimnek és a szurkolóknak ajánlom.”
Hanga Ádám, az Albacomp játékosa:
“Sikeres év volt, gratulálok a Szolnoknak. Mindenképpen külföldön szeretném folytatni a pályafutásomat, persze előbb a válogatott jön, amellyel augusztusban Eb-pótselejtezőt vívunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik