Sport

A végső siker küszöbén az Alba

Az Albacomp magabiztosan legyőzte a vendég Szolnokot kedden a férfi kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, ezzel már 2-0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban.

Az alapszakaszgyőztes Szolnok – amely mindössze egy mérkőzést veszített el a rájátszás első két párharca során – szombaton meglepetésre 87-69-es hazai fiaskóval kezdte a döntőt, és eleinte a fehérvári folytatásban sem jeleskedett. Az Albacomp főként Simon és Jones révén 16-9-re ellépett, ám végül csak négy ponttal hozta a nyitónegyedet. A folytatásban Fodornak köszönhetően beleerősítettek a Tisza-partiak, és a 28. percben átvették a vezetést (36-38). A nagyszünetben 44-42-t mutatott az eredményjelző, noha a házigazdák hat triplakísérletéből egy sem sikerült, Simon és Fodor dobópárbaja ekkor 13-13-ra állt.

Térfélcsere után – akárcsak az első meccsen – alaposan meglódultak az alapszakaszt a szolnokiakhoz hasonlóan 22/4-es győzelem/vereség mérleggel záró fehérváriak, és egy 10-0-ás rohammal 56-46-ra elhúztak. Pór Péter együttese hat pontra még visszazárkózott, ám az ellenállhatatlan – és a válogatottságot szüneteltető – Simon találataival az utolsó negyed előtt már 65-52-nek örülhetett a közönség. A 21-10-re nyert játékrésszel gyakorlatilag eldőlt a találkozó, a nemrég a Magyar Kupát elhódító Szolnokban csak a honosítás előtt álló amerikai Trotter tartotta a lelket, ám az ő igyekezete önmagában kevésnek bizonyult. Dzunics Braniszláv tanítványai újabb sima győzelmükkel immár 2-0-ra vezetnek a fináléban, és három nap múlva akár megszerezhetik az Alba fennállásának negyedik bajnoki címét.

A döntő harmadik mérkőzését pénteken 18 órakor rendezik Szolnokon.

Eredmény – döntő, 2. mérkőzés:
Albacomp-Szolnoki Olaj KK 88-67 (24-20, 20-22, 21-10, 23-15)

legjobb dobók: Simon 28, Hanga 20, Jones 15, Hollis 12, illetve Trotter 22, Fodor 18, Horváth 10

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 az Albacomp javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik