Sport

Nincs több pénz doppingellenőrzésre

Az uniós tagállamok nem emelnék a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség költségvetését.

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, mint az Európai Unió sportügyi tanácsának elnöke részt vett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) május 15-i ülésén, Montrealban.

A tanácskozáson kiemelt témaként szerepelt a WADA költségvetése, amelynek bevételi oldalát köztudottan fele-fele arányban állják a világ kormányai, illetve olimpiai és sportmozgalmai.

Az évente kétszer ülésező, 38 tagú WADA Alapító Tanács tegnapi ülésén az európai tagállamok hivatalosan is jelezték: azt szeretnék, hogy 2012-ben ne emelkedjen a WADA költségvetése. Elhangzott, hogy a magyar jogszabályok és a magyar nemzeti doppingellenes szervezet tevékenysége is teljes mértékben megfelel a WADA előírásainak.

Az egyeztetések során érzékelhetően jelentős elmozdulás volt a versenyzők személyes adatainak védelméről szóló gondolkodásmódban is. A szigorú európai adatvédelmi szabályokra minden körülmények között tekintettel kell lenni a versenyzők személyes adatainak a kanadai székhelyű WADA részére való továbbítása során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik