Sport

Kanada és a címvédő is nyert

Kanada és Csehország is győzelemmel tudta le utolsó mérkőzését az A csoportos világbajnokság középdöntőjében.

Mindössze a második perc elején jártunk, amikor Neal (kanadai) átpasszírozta a korongot Ersberg (svéd) kapus lábai között. Kisvártatva érkezett a válasz, Petrasek köszönt be egy tanári módon kijátszott akció végén. Szűk tíz perccel később ismét a juharleveles gárda vezetett. Úgy tűnt a svéd kapus fogja a pakkot, John Tavares azért biztos ami biztos odabökött a botjával, a korong pedig elcsúszott köténybe – érdekes, ám szabályos gól volt.

A második harmadban újfent működött Svédország emberelőnyös gépezete, Tedenby volt az ítéletvégrehajtó. Azonban hiába egalizált kétszer is az északi gárda, a meccs hajrájában jött Steve Nash csapatkapitány, aki góljával megnyerette Kanadával a középdöntő csoportot.

Mindeközben a címvédő Csehország 5-2-re verte Németországot – ezzel százszázalékosan letudva a torna eddigi szakaszát. A veterán Jaromir Jagr három gólpasszal villogott.

A negyeddöntőben pikáns párosítások várnak ránk: a csehek az Amerikai Egyesült Államokkal, Finnország Norvégiával, Németország Svédországgal mérkőzhet meg az elődöntőbe jutásért, de már a vb ezen “korai” szakaszában összefut egymással az ősi rivális kanadai és orosz csapat is.

Eredmények – A csoportos világbajnokság, középdöntő

E csoport:
Németország – Csehország 2-5 (1-2, 0-3, 1-0)

A csoport végeredménye: 1. Csehország 15 pont, 2. Finnország 10, 3. Németország 8, 4. Oroszország 7, 5. Szlovákia 3, 6. Dánia 2

F csoport:
Kanada – Svédország 3-2 (2-1, 0-1, 1-0)

A csoport végeredménye: 1. Kanada 13 pont, 2. Svédország 10, 3. Norvégia 8, 4. USA 7, Svájc 6, 6. Franciaország 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik