Sport

Finn győzelem Oroszország ellen

Oroszország és Finnország egy kiélezett, büntetőpárbajba torkolló meccset vívott egymással a szlovákiai hoki-vb középdöntőjének utolsó játéknapján.

A meccs legelejét nagyon megnyomta a szbornaja, az 5. percben előbb Kuljomin, majd 11 másodperccel később Nikulin mattolta Petri Vehanen kapust, padlóra kerültek a finnek, Jukka Jalonen így be is küldte a cserehálóőrt, Teemu Lassilát.

Az első húsz percben ettől még nem változott a játék képe, Oroszország sorra dolgozta ki a helyzeteket, a következő gólt azonban a finnek szerezték, Mikko Koivu mattolta Konstantin Barulint a középső játékrészben. A folytatásban elszaporodtak a szabálytalanságok, majd a harmad vége felé közeledvén egyenlített Finnország, Janne Niskala alakította 2-2-re az állást.

A harmadik felvonásban a kapusoké volt a főszerep, a két hálóőr rendesen kitett magáért, hálójukat pedig nem csak a harmadban, de a ráadás öt percben is meg tudták óvni a góltól, következhettek a rávezetések.

Míg az egyik oldalon Immonen és Koivu is magabiztosan értékesítette a maga kísérletét, addig a túloldalon – a szép csendben a meccs hősévé avanzsáló – Teemu Lassila Ilja Kovalcsukkal és Alekszej Morozovval is kibabrált.

Mindeközben a már biztos kieső Svájc búcsú gyanánt legyőzte az Egyesült Államok gárdáját, hiába talált be a frissen érkező James van Riemsdyk is a tengerentúli csapatból.

Eredmények – A csoportos világbajnokság, középdöntő
E csoport:
Oroszország – Finnország 2-3 (2-0, 0-2, 0-0, 0-0) – büntetőkkel
F csoport:
Svájc – USA 5-3 (2-1, 2-1, 1-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik