Sport

A Szeged meglepné a Veszprémet

A nagy esélyes MKB Veszprém sorozatban negyedik bajnoki címére készül a férfi kézilabda NB1-ben. Ma indul a döntő párharc.

A hazai élvonal vitathatatlanul két legjobb csapata találkozik egymással a kedden rajtoló bajnoki döntőben, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc során ismét az MKB Veszprém és a Pick Szeged alakulata dönt a férfi kézilabda NB1 első helyének sorsáról. Az elődöntőből mindkét együttes 2-0-s összesítéssel lépett tovább, a Veszprém a Tatabánya Carbonex KC ellen diadalmaskodott, míg a Szeged együttese a Celebi FTC csapatát győzte le, idegenben meglehetősen nehezen.

A két magyar elitcsapatnak – amióta rendeznek külön finálét – a mostani lesz az ötödik párharca. Eddig egyszer, 2007-ben nyert a Tisza-parti alakulat, a többi alkalommal, 2008-ban, 2009-ben és tavaly a Veszprém diadalmaskodott. A két együttes tizenöt döntős meccséből tízszer győzött a Veszprém, ötször a Szeged. Az utóbbi két felvonásban egyaránt “söpréssel”, azaz vesztett meccs nélkül lett bajnok az MKB.

A szegediek számára hátrány, hogy egyik legjobbjuk, a válogatott Katzirz Dávid bokaműtétje miatt nem játszhat, és az is, hogy ugyancsak lemarad a sorozatról a térdoperáción átesett Vadkerti Attila. Skaliczki László, a Tisza-partiak mestere első bajnoki döntős párharcára készül, noha 1996-ban éppen a Szegeddel, 2000-ben pedig a Dunaferr együttesével már végzett az élen. A Veszprém eddig tizennyolcszor, a Szeged pedig kétszer volt bajnok.

Mocsai Lajos, a címvédő veszprémiek trénere az eseményt felvezető sajtótájékoztatón kiemelte: a Szeged elleni döntő mindig különleges presztízscsata, és ezúttal is minden adott ahhoz, hogy jó hangulatú, magas színvonalú találkozókat játszanak. “Két-három játékosunk bajlódik kisebb sérüléssel, de ők is biztosan tudják vállalni a szerepelést” – tette hozzá.

Skaliczki László jelezte: a Bajnokok Ligájában tizenkét mérkőzésen szerzett tapasztalatukat felhasználva szeretnék megszorítani a nagy riválist. Megemlítette még, hogy nem szereti a döntőket, jobban tetszene neki, ha négycsapatos rájátszást rendeznének bónuszpontokkal.

A 2011-es párharc kedden rajtol az eddig százszázalékos Veszprém csarnokában, ahol majd a páratlan sorszámú meccseket rendezik. A bajnoki döntő legkésőbb május 29-én zárul.
Sinka László, a magyar sportági szövetség elnöke közölte: a finálé második és harmadik mérkőzése között azért van két hét szünet, mert a Veszprém több játékosát kölcsönadja a nem hivatalos klub-világbajnokságra, és az érintettek már korábban kérték, hogy ekkor ne legyen találkozó.

A bronzéremért a Celebi-FTC, illetve a Tatabánya-Carbonex mérkőzik, szintén az egyik fél hármadik győzelméig. A sorozat 7-én rajtol, az FTC népligeti otthonában.

A döntő programja
1. mérkőzés: május 3., kedd, 18:00: MKB Veszpém-Pick Szeged
2. mérkőzés: május 8., vasárnap, 11:35: Pick Szeged-MKB Veszprém
3. mérkőzés: május 22., vasárnap, 11:35: MKB Veszprém-Pick Szeged
Ha szükséges:
4. mérkőzés: május 25., szerda, 18:00: Pick Szeged-MKB Veszprém
5. mérkőzés: május 29., vasárnap, 11:35: MKB Veszprém-Pick Szeged

Ajánlott videó

Olvasói sztorik