Sport

Kétszeri hosszabbítás után húzta be a Nashville

A Predators idegenben nyert a Vancouver ellen, míg a Boston a Philadelphia otthonában aratott sikert az NHL rájátszásában.

Két újabb mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának főcsoport-elődöntőjében, a hazai környezetben szereplő csapatoknak most nem termett babér.

Nyugaton az alapszakaszban ligaelső Vancouver Canucks az első hazai mérkőzését megnyerte, másodjára azonban maratoni csatában bukott a Nashville Predators ellen, így 1-1-re áll a párharc.

A házigazda a második harmad elején emberhátrányból szerzett vezetést, de a végső dudaszó előtt nem sokkal Ryan Suter egyenlíteni tudott. A hosszabbítás első húsz percében nem született gól, majd a folytatásban csaknem negyed órát kellett várni, amíg Matt Halischuk a Nashville javára eldöntötte az összecsapást.

Keleten a Philadelphia Flyers otthonába a Boston Bruins látogatott, a vendég Bocsok sima győzelmet arattak. Két perc sem kellett hozzá, amíg David Krejci előnyhöz juttatta a Bostont, amire még sikerült válaszolni, de az első harmad vége előtt ismét a vendégek vezettek.

A második játékrészben már 5-1-re is elhúzott Claude Julien alakulata, a Flyers csak szépíteni tudott. A záró harmadban Mike Richards emberelőnyből még kétgólosra tudta csökkenteni a különbséget, de a Bruins újabb két találatára már nem volt válasz, 7-3-as vendégsiker lett a vége.

A Boston 1-0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.


Eredmények – NHL, főcsoport-elődöntő
Nyugat:
Vancouver Canucks-Nashville Predators 1-2 – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.
Kelet:
Philadelphia Flyers-Boston Bruins 3-7
Az állás: 1-0 a Boston javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik