Sport

Taraba kedden mindent elmond Ungváriról

A nyilvánosság előtt kívánja bizonyítani ártatlanságát Ungvári Attila doppingügyében Taraba Sándor, az UTE cselgáncsozója.

A múlt heti isztambuli Európa-bajnokságon 73 kg-ban helyezetlenül végzett dzsúdós a hetek óta gyűrűző botrány kapcsán sajtótájékoztatót hív össze, melynek helyét és pontos idejét később teszi közzé.

“Nem neveztek meg, de több alkalommal is körülírtak, utalva például a családomra, így gyakorlatilag az egész sporttársadalom számára beazonosítható vagyok” – mondta pénteken az MTI-nek a 27 éves Taraba Sándor. “Kedden elmondom, hogy mi történt, mivel az én szavam is ugyanannyit ér, mint Ungvári ügyvédjéé, és nem tűröm, hogy összesározzák a nevemet.”

A szintén 73 kg-os Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán – utóbbin aranyérmet nyert – adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagokat. A B-próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A-teszttel. Ezután bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

“Álláspontunk szerint Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer” – hangsúlyozta a szövetség múlt hétfői sajtótájékoztatóján Ruttner György ügyvéd. “Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében.”

Az ügyben a nemzetközi szövetség a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik