Sport

Kanada könnyedén nyert

A Szlovákiában zajló A csoportos jégkorong-világbajnokság nyitónapján a házigazda és Kanada is győzött.

Ahogyan arról már írtunk, délután rögvest nem mindennapi tettel, egyben óriási meglepetéssel rajtolt el a vb, ugyanis a német hokiválogatott történelme során először verte el Oroszországot.

Este úgy tűn Kanada simábban hozza első meccsét, két perc sem kellett a fiatalokkal teletűzdelt juharleveleseknek, hogy Eberle révén megszerezzék a vezetést Fehéroroszország ellen, azonban az első harmad végén némi meglepetésre egyenlített a belorusz együttes.

Az észak-amerikaiak a második felvonásban megszenvedtek ellenfelükkel, ugyan Skinner a játékrész derekán mattolta Andrej Mezint, a fehéroroszok nem adták könnyen magukat. A harmadik harmadban aztán már kiütközött a tudáskülönbség, előbb Tavares, majd emberelőnyből Eberle talált be, így sima 4-1-es kanadai siker lett a vége – még egy kihagyott büntető is belefért.

Mindeközben a hazai jégen játszó Szlovákia is megkezdte a torna küzdelmeit, a házigazda a tavaly épp a magyar válogatott ellen feljutó Szlovéniával mérte össze erejét. Itt is érett egy ideig a meglepetés, ugyanis a vendégek szereztek vezetést a második etap elején, a két asszisztot is jegyző Surovy vezette hazaiak azonban végül 3-1-re nyerni tudtak.

Eredmények – A csoportos világbajnokság
A csoport:
Szlovákia – Szlovénia 3-1 (0-0, 1-1, 2-0)
B csoport:
Fehéroroszország – Kanada 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik