Sport

Hoki-vb: bombameglepetés az első meccsen

A végső győzelemre is esélyes orosz válogatott 2-0-ás vereséget szenvedett Németországtól a Szlovákiában zajló A csoportos jégkorong-világbajnokságon.

Az első harmadban többnyire a szbornaja uralta a játékot, azonban a német kontrákban is benne volt a veszély, a pozsonyi publikum azonban nem láthatott gólt a játékrészben. Nem úgy a második etapban, melyből még öt perc sem telt el, Braun passzából Greilinger lőhetett, a korong pedig átcsorgott Nabokov kapuson.

Az orosz gárda hiába tett meg minden az egyenlítésért, sorra maradtak ki a helyzetek, ráadásul az emberelőny kihasználásával is bajban volt Vjacseszlav Bikov együttese. A záró húsz percben Reimer aztán eldöntötte a párharcot, az oroszok hiába próbálkoztak Nabokov kapus mezőnyjátékosra cserélésével, maradt a 2-0 így már az első játéknap meglepetést tartogatott a hoki-vb-n.

Egy kis adalék: a német válogatott a történelem során először nyert Oroszország ellen. Ez volt a felek 33. egymás elleni mérkőzése.

Oroszország 2008-09-ben megnyerte a világbajnokságot, míg tavaly Csehország ellen kapott ki a fináléban.

A kora délután másik mérkőzésén a svájci együttes hosszabbításban múlta felül Franciaországot.

Eredmény – A csoportos világbajnokság – csoportmérkőzés
A csoport:
Németország – Oroszország 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
B csoport:
Svájc – Németország 1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik