Sport

Kásásék eddig hibátlanok

Biztos résztvevője a Final Fournak, vagyis a négyes döntőnek a férfi vízilabda Euroligában a Pro Recco, amelyben három magyar olimpiai bajnok is játszik.

A Benedek Tibort, Kásás Tamást és Madaras Norbertet felvonultató olasz klubcsapat szerda este ötödször is nyert, ezúttal a Varga fivéreket, a Pekingben ötkarikás aranyérmes Dánielt és Dénest is a soraiban tudó horvát Primorje Rijeka otthonában 12-7-re, megtartva eddigi makulátlan mérlegét.

A vendégsikerből jelentős részt vállalt az együttesen nyolc olimpiai elsőséget a magáénak valló magyar trió: a kontinentális szövetség honlapjának beszámolója szerint a csapatkapitány Benedek két, Kásás és Madaras egy-egy góllal járult hozzá az újabb három pont begyűjtéséhez. A hazaiaknál Varga Dániel kétszer, öccse egyszer volt eredményes.

Ebben a csoportban szerepel a Vasas is, amely szerdai fellépésén ötödször is kikapott, méghozzá most a második, még szintén továbbjutást érő helyen álló horvát Mladost Zagrebtől 8-7-re, így pont nélkül sereghajtó a B betűjelű kvartettben. A körmérkőzések szűk egy hét múlva esedékes zárónapján Vargáék ellen van még módja annak elkerülésére, hogy hat vereséggel legyen utolsó a négyesben.

A B csoport állása öt forduló után: 1. Pro Recco 15 pont, 2. Mladost Zagreb 9, 3. Primorje Rijeka 6, 4. Vasas 0.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik