Sport

Már megint kikapott a Vasas az Euroligában

Az ötödik csoportmérkőzését is elvesztette a Vasas a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntős szakaszában: most Zágrábban maradt alul egy góllal.

A csoportban már korábban eldőlt, hogy a Vasas nem juthat tovább, így a visszavágás vágya fűthette a mieinket, hiszen az odavágón egy góllal nyertek a horvátok Budapesten.

Álomszerűen kezdett a Vasas, hiszen Powers, Vörös, Kovács és ismét Vörös góljával elhúzott 4-0-ra! A Mladost csak egy gólra volt képes az első negyedben.

A Vasas viszont csak háromra a mékőzés későbbi szakaszában, ez pedig sok jót nem jelenthetett. A második etapban egy gól született, hazai találat. Ismét odacsapott azonban a Vasas, elment 7-4-re, de ekkor teljesen megbénultak a magyarok, és több gólt már nem tudtak elérni. Megvolt az esély az első pontok megszerzésére, de nem sikerült a bravúr.

A zárófordulóban, egy hét múlva a kvartett másik horvát résztvevőjét, a két magyar olimpiai bajnokkal, Varga Dániellel és öccsével, Dénessel felálló Primorje Rijekát fogadja a Vasas a Komjádi uszodában.

Eredmény, Euroliga, B csoport, 5. játéknap:
Mladost Zagreb (horvát) – TEVA-Vasas-UNIQA 8-7 (1-4, 1-0, 4-3, 2-0)
A magyar csapat góldobói: Vörös, Kovács 2-2, Powers, Vámos, Katonás 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik