Sport

Arn győzelemmel kezdett

Arn Gréta sikerrel vette a portugál Estorilban zajló tenisztorna első fordulóját.

A nyolcadik helyen kiemelt Arn Gréta – aki 2007-ben, még német színekben itt szerezte meg első tornagyőzelmét – nagyszerűen kezdett a portugál Estorilban zajló, 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán, az első szettben jóval összeszedettebben játszott ellenfelénél, a hazai közönség előtt játszó Maria Joao Koehlernél, így háromszor is brékelte riválisát, 6:2-re nyerte az első etapot.

A második játszma a fordítottja volt az elsőnek, a portugál hölgy szinte hibátlanul adogatott, emellett Arn szerváinál sem volt elveszve, így gyorsan elhúzott 5:2-re, és honfitársunk ugyan szépített, jöhetett a mindent eldöntő harmadik felvonás.

A záró szett kiegyenlített csatát hozott, majd a magyar teniszező keze remegett meg előbb, 3:3-nál több hibát is elkövetett saját adogatójátékában, riválisa azonban nem tudott élni a lehetőséggel. Honfitársunk ezen felbátorodott, a következő két gémet nagyon simán hozta, így megérdemelt győzelmet aratott.

Arn ellenfele a második körben a spanyol Anabel Medina Garrigues lesz.

Eredmény – Estoril, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Arn (magyar, 8.) – Koehler (portugál) 6:2, 3:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik