Sport

Jordán-rali: Turánék még mindig az autóra várnak

A csapatfelszereléseket, valamint a verseny- és tréningautókat szállító hajó meghibásodása miatt komoly veszély fenyegeti a viadal programját.

Mint arról beszámoltunk, az idei rali világbajnoki sorozat negyedik állomásának a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős révén magyar résztvevője is lesz, azonban nem éppen ideálisan indul a vb-menetelés.

Az MTI azt az információt kapta a Jordániában tartózkodó csapattól, hogy a hajó, amelyet vasárnapra vártak, majd keddre módosították az érkezési időpontját, szerdán sem futott be a kikötőbe. Emiatt változik a pályabejárások időpontja és a megszokott ceremóniákat is újra kell szervezni, elmarad az úgynevezett Shakedown, vagyis a hivatalos tesztelés, továbbá nem tudni, hogy a csúszás mennyire érinti a viadal további menetrendjét. A verseny ugyanis csütörtökön délelőtt kezdőd(ne) és szombaton ér(ne) véget. Az első és a második napon hat-hat, a zárónapon pedig nyolc gyorsasági szakaszt bonyolítanak le a tervek szerint.

Turánék, akik ezzel a futammal kezdik meg vb-menetelésüket, még további hat versenyen indulnak, a vb keretében kiírt SWRC-sorozatban. A magyar kettős a jordániai száguldást követően az Olasz-, a Görög-, a Finn-, a Német-, a Francia- és a Spanyol-ralin vesz részt.

A Turán, Zsiros kettős tavaly négy versenyen indult, a bolgár vb-futamon a rendkívül előkelő nyolcadik, pontszerző helyen végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik