Sport

Steinmetz Ádámot is meghívták a válogatottba

Kemény Dénes szövetségi kapitány közzétette a férfi vízilabda-válogatott jövő heti összetartására meghívottak névsorát.

Az invitálás azért figyelemre méltó, mert a montenegrói Primorac Kotornál légióskodó olimpiai bajnok center nyaki porckorongműtétje után még nem teljes értékű harcos, egyelőre lábadozik.

“A nemzetközi kalendáriumot figyelembe véve a magyar válogatottnak jobb, ha Steinmetz Ádám nyáron kerettag, nem télen, márpedig az elmúlt két szezonban ez éppen fordítva volt” – reagált Kemény a nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu érdeklődésére. A csapat már a júliusi, sanghaji világbajnokságra alakul.

“Nehéz műtéten vagyok túl, a napokban vették ki a varratokat, úgyhogy gyakorlatilag mostanság mehetek először vízbe – nyilatkozta Steinmetz. – Hozzá kell tennem, hogy a hétfői és keddi edzéseken még csak könnyített munkát tudok végezni. Ezért külön is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy így is meghívót kaptam, vagyis fontos a kapitánynak, hogy ott legyek, szokjam a légkört, együtt legyek a fiúkkal még akkor is, hogyha az edzés érdemi részébe még nem tudok bekapcsolódni. Szépen lassan elkezdhetem az edzéseket, folyamatosan növekvő terheléssel. A lényeg az, hogy május végére, addigra, amikor elkezdődik a válogatott felkészülése, már bírjam a válogatottban megszokott terhelést.”

A hét eleji edzéseken a következők vehetnek részt:

Kapusok: Baksa László, Gergely István, Szécsi Zoltán

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Vámos Márton, Vörös Viktor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik