Sport

Négy magyar indul a súlyemelő-Eb-n

Két férfi és két női versenyzőnk áll rajthoz az áprilisi, oroszországi kontinensviadalon a hazai sportági szövetség (MSSZ) vezetésének döntése szerint.

Az április 11. és 17. között esedékes kazanyi versenyen a gyengébb nem képviseletében a 2004-es, athéni olimpia ezüstérmese, Krutzler Eszter, továbbá Nagy Nikoletta, a férfiaknál pedig Baranyai János és Gyurkovics Ferenc (képünkön) próbál szerencsét.

“Úgy volt, hogy a szegedi ólomsúlyú, Nagy Péter is csapattag lesz, csak sajnos megsérült, így az Eb helyett neki is a novemberi, párizsi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz az idei esztendő fő versenye – mondta Pátrovics Géza szövetségi kapitány az MTI-nek csütörtökön. – A vb-re koncentrálunk elsősorban, ám az Európa-bajnokság is igen fontos számunkra, s reményeink szerint lesz részünk sikerélményben is. Ez azt jelenti, hogy csapatunkból éremközeli eredményt produkálhatnak akár mind a négyen Kazanyban.”

A szakvezető hozzátette, hogy Nagyhoz hasonlatosan helye lett volna az Eb-válogatottban még Magát Krisztinának is. Ám tartják magukat ahhoz az elnöki ajánláshoz, hogy egy versenyző egy évben lehetőleg ne induljon kettőnél több világversenyen, s mivel Magát – lévén dobogóesélyes – rajthoz áll az Universiadén, az egyetemisták-főiskolások nyári csúcsvetélkedőjén, a vb-csapatnak pedig eleve biztos pontja, az áprilisi Eb-t kihagyja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik