Sport

Nincs pénz a kaposvári kosarasoknál

A somogyi együttes csapatkapitánya kilátástalannak nevezte a kialakult helyzetet.

A Kaposvári KK együttese a 10. helyen áll a férfi kosárlabda-bajnokságban, csak a más kategóriát képviselő Salgótarjánt és Debrecent előzi meg. Egy ideig még az is benne volt a pakliban, hogy a nyolc közé jutásért küzd a csapat, de ez elmarad.

Nemrégiben arról számoltunk be, hogy lemondott Fekete Ádám vezetőedző, de végül a szezon végéig ő irányítja a szakmai munkát. Most a BB1.hu kosaras portál cikkei figyelmeztetnek arra, súlyos anyagi problémák alakultak ki az együttesnél.

Soós Gábor, a KKK csapatkapitánya a honlapnak elmondta, augusztustól tornyosulnak a gondok, semmi garancia nincs a tartozások kiegyenlítésére, a játékosok napi egy edzésen vesznek részt, a légiósok pedig felvetették, nem állnak ki a következő meccsre.

A játékos arra kérte a drukkereket, a Nyíregyháza ellen minél többen menjenek ki a csarnokba, hogy megmutassák, szükség van a városban a sportágra.

Monok Tibor, a klub ügyvezetője találkozott a játékosokkal, akiktől türelmet kért, a hétvégig pedig haladékot. Addig megvizsgálja a kialakult helyzet súlyosságát.

Az is kiderült, a légiósokat április 2-ig köti szerződés a klubhoz, utána nélkülük folytatják a rájátszást.

AJÁNLOTT LINKEK:

Türelem Kaposváron (bb1.hu)
Soós: Kilátástalan a helyzet (bb1.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik