Sport

Magyarország kijutott a kézi Eb-re

Macedónia kemény ellenfélnek bizonyult, de végül 29-26-ra nyert Mocsai Lajos csapata, így megváltotta jegyét a szerbiai kontinensbajnokságra.

Közel teltház fogadta a csapatokat Veszprémben, a férfi kézilabda Eb-selejtező csoportküzdelmének negyedik fordulójában. A magyar csapatnak egy győzelem volt szükséges ahhoz, hogy biztosan kijusson a kontinensbajnokságra, miután eddig Észtországot, Boszniát és Macedóniát is legyőzték már.

Miután Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata Szkopjéban is simán nyert, bizakodóan várhattuk az összecsapást. A vendégek viszont még nem adták fel kvalifikációs reményeiket, a 11. percben négy sorozatban lőtt gólnak köszönhetően 6-4-re vezettek. Sőt, az első félidő közepén már három gólos volt az előnyük.

A Mocsai-csapat védekezése ezután feljavult, a 26. percben Harsányi Gergely második hetesével 11-10-re át is vette a vezetést. A 150. válogatottságát ünneplő Ilyés Ferenc a szünetig még háromszor volt eredményes, végül 16-13-as magyar vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőben sem akartak lemaradni a macedónok, Mocsai Lajos csapata nem tudott öt gólosnál nagyobb előnyt kialakítani. Ilyés elemében volt, a 46. percben már hatodik akciógólját szerezte, Harsányi pedig a 49. percben ötödik hetesét is értékesítette, végül hatnál állt meg.

Magyarország győzelme végül nem került veszélybe, a biztonságos távolságot folyamatosan tartották a mieink, végül 29-26 lett a végeredmény. Harsányi és Ilyés hat-hat gólja mellett Császár Gábor négyszer volt eredményes, de a győzelemből alaposan kivette a részét Tatai Péter is, aki Mikler Rolandot váltotta a kapuban a mérkőzés első negyedének végén. A vendégeknél Filip Lazarov volt a legeredményesebb hét góllal, igaz, ebből ötöt hétméteresből szerzett.

A mieink ezzel a sikerrel kijutottak a jövő évi, szerbiai Európa-bajnokságra, és gyakorlatilag a csoportgyőzelmet is megszerezték a selejtező csoportban, mivel a még matematikailag esélyes észtek ellen 31-19-re győztek idegenben.

Júniusban a bosnyákokkal idegenben, az észtekkel pedig otthon találkozik a magyar válogatott.

Eredmény, férfi Eb-selejtező:

Magyarország – Macedónia 29-26 (16-13)

Magyarország: Tatai, Mikler (kapusok), Ancsin 2, Császár 4, Gulyás, Harsányi 6 (6), Ilyés 6, Iváncsik G. 1, Iváncsik T. 1, Laluska 2, Lékai 2, Nagy 2, Putics, Schuch, Törő 2, Zubai 1.

Kiállítások: 8, illetve 8 perc
Hétméteresek: 6/6, illetve 5/5

A csoport állása a 4. forduló után: 1. Magyarország 8 pont, 2. Észtország 4, 3. Macedónia 3, 4. Bosznia-Hercegovina 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik